CímlapsztorikÉrdekes világ

Halhatatlan világelit leleplezve? Létezhet az “örök élet” vérvonala?

Ma élő hírességek hasonmásai szerepelnek korabeli fotókon és festményeken, akik (jelentős részben) szintén híres történelmi személyek voltak.

És a jelen kori hírességek között is vannak olyanok, akik nagyon hasonlítanak egymásra.

Elég meredek elméletek keringenek a neten, olyan mint a klónozás, esetleg időutazók, vagy halhatatlan vámpírok.

Hirdetés

Utána jártunk az igazságnak.

Létezhet a Földön egy olyan a világot irányító elit, mely valójában halhatatlanokból áll.

Mondhatni ők az örök ifjak társasága, akik mindent eldöntenek ezen a bolygón.

Legalábbis számos konteó létezik arról, hogy a világelit, a háttérben húzódó nemeztek feletti magánhatalom emberei kvázi halhatatlanok, vagy nagyon kivételes egészségi állapotban vannak és míg más évtizedeket, ők csak éveket öregednek.

Sztárok, hírességek, média mogulok, tech milliárdosok és bankárok gazdagítják ezt a közösséget.

Egyre több múltbéli, akár több évszázados kép kerül elő, melyen kísértetiesen hasonló figurák láthatók, mint egynémelyik vezetőnk.

Egyesek reinkarnációval, mások időutazással magyarázzák a dolgot, de a hatalmi elit kapcsán felmerülő konteók szerint ez a halhatatlan elit bizonyítéka.

Más elképzelések szerint ezek az emberek vagy a halhatatlanság elixírjét őrzik évszázadok óta, időnként pedig személyiséget és megjelenést váltanak, hogy ne fedjék fel a titkot, vagy egyszerűen csak klónoztatják magukat.

Az összeesküvés szerit ugyanis ez a technológia és tudás is időtlen idők óta a birtokukban van.

Hirdetés

Ha valaki jobban a dolgok mögé néz, az valóban találhat némi bizonyítékot.

A Rockefeller Alapítvány több ízben is támogatott az utóbbi években az emberi élethosszt megnövelő kutatások.

Lényegében az örök élet kódját keresték.

Az a hír is járja bizonyos berkekben, hogy a világelit fiatal gyermekek véréből készülő mesterséges anyaggal fiatalodik.

Az ugyanis szintén TÉNY, hogy a fiatal egyedek vére valóban megfiatalítja az idősebb szervezeteket, ezt egérkísérletek igazolták.

Hogy mi a magyarázat ezekre a képekre?

valószínűleg sokan többet látnak bele, mint ami mögöttük van. Nyilvánvaló, hogy nem időutazók nyomai a múltból, sem pedig a reinkarnáció bizonyítékai, bár ez még talán nem is egy elvetendő magyarázat.

De még csak nem is a világmegváltó, örökéletű szuperelit a helyes válasz.

Talán csak véletlen egybeesések, kísérteties hasonlóságok. Ezeket ugyanis mindig nagyon nehezen magyarázzuk logikus érvekkel, és az emberek szeretnek konteókat gyártani köré.

Azonban a konteó mögött vannak igazság magvak.

Valóban zajlanak évek óta komoly kísérletek a vérátömlesztéses fiatalító megoldásokkal kapcsolatban,.

És valóban egy szűk, de dúsgazdag elit finanszírozza a projektek nagy részét.

Az örök élet privatizációja tehát fű alatt tényleg megindult…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kövess minket Facebookon!

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.