CímlapsztorikMisztikumTudomány

Harvard idegsebésze: létezik a halál utáni élet és be is tudom bizonyítani

Vége a rengeteg ellenőrizhetetlen, anekdotikus beszámoló korának.

Megvan, hol rejlik a testünkben a kvantumfolyadékként tárolódó “lélek”.

A Harvard idegsebésze saját maga is járt a túlvilágon és majdnem egyesült a “forrással”.

Hirdetés

Rengeteg beszámolót hallhattunk és olvashattunk már róla, de talán azok a legérdekesebbek, vagy leghitelesebbek, amiket orvosok tesznek, akik egyébként nem hittek ebben, egészen addig, amíg nem történt velük valami, ami megváltoztatta a véleményüket.

Dr. Eben Alexander, aki maga is átélt már hasonlót, több neve szakértővel összefogva olyan közel jutott a halál utáni élet kérdésének megválaszolásához, mint még soha senki a tudomány történetében.

Egy hét kóma után felébredve évekkel ezelőtt, az addig kétkedő idegsebész átállt a másik oldalra és biztosra veszi ma már, hogy valóbna a “másik világon” járhatott egy rövid időre.

“A halál utáni élet sokkal valódibbnak tűnt, mint az az élet, amit a Földön töltöttem. Mintha a földi lét, csak egy mesterséges, kavargó álomvilág lenne csupán…

A halál után nem vár más, csak tiszta és tömény SZERETET.

Ha meg akarjuk érteni az univerzumot, előbb meg kell értenünk a szeretetet.”

Elmondta azt is, hogy a túlvilágon az emberek telepatikusan kommunikálnak egymással, pontosabban csak az emberek lelkei, azok kivetülései.

Az elmúlt 5 évet azzal töltötte, hogy eszmét cserélt olyan neves tudósokkal, mint Roger Penrose, akinek egy teóriája van arról, hogyan kerül át a lélek a másvilágra.

Azóta a biológia is megtette a felfedezést, ami Penrose elméletét bizonyos mértékben alátámasztja.

Hirdetés

Az agyban találhatók úgynevezett mikrotubulusok, amikben kvantumfolyadékok vannak.

Az elmélet szerint ez a kvantumfolyadék az, ami nem más, mint maga a lélek, mely tiszta energia formájában párolog át egy felsőbb létsíkba.

Ott pedig az univerzummal egyesül, vagy visszatér a testbe, ez utóbbiakból születnek a halálközeli élmények különféle látomásokkal fényes alagútról…stb.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.