Érdekes világ

Hatalmas drágulás a Balatonnál, 800 forint egy lángos, 1000 forint egy korsó sör

Évek óta tendencia volt már a járvány előtt is, hogy a magyar családoknak egy ottani nyaralás már-már megfizethetetlen volt…

800 forint egy lángos, ezer forint egy korsó sör a Balatonnál.

Idén 15-20 százalékkal emelkedtek az árak a tóparti strandokon a tavalyihoz képest.

Hirdetés

A büfések szerint az alapanyagok árának emelkedése miatt kérnek többet a vendégektől.

A Balatoni Turizmus Szövetség szerint a növekvő színvonal miatt is nőttek az árak.

Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke az RTL-híradójának

a humánerőforrás drágulásával és a színvonal emelkedésével magyarázta az árak emelkedését.

A dolgozóknak szálláshelyet is kell biztosítani, ami szintén emeli a költségeket.

Mi is írtunk a drágulásról, a balatoni árak a budapesti belváros szintjével vetekednek, sőt néhol még meg is haladják azokat.

“Semmiképp nem elfogadható, ha a vendéglátóhelyek a vendégekre terhelik rá a megnövekedett költségeiket”

– mondta a Szeretlek Magyarországnak Lombár Gábor, Balatonfenyves polgármestere és a Balaton Szövetség elnöke.

Szerinte ezek a törekvések semmi jóra nem fognak vezetni, a helyek üzemeltetőinek figyelembe kellene venniük, hogy sokan kiestek a munkából a járvány miatt, és még annak is romolhatott az anyagi helyzete, akinek megmaradt az állása.

Hirdetés

Amúgy is évek óta tartó szomorú tendencia volt, hogy a magyar családok számára lassan megfizethetetlenné vált a Balaton.

A magyar tenger már sokkal inkább a külföldiek pénztárcáira voltak berendezkedve…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!