CímlapsztorikTudomány

Hawkingnak igaza volt? Jeleket küldenek a Föld felé egy hozzánk nagyon hasonló bolygóról?

Stephen Hawking professzor egyik utolsó gondolatai között volt az, hogy mi is vár majd az emberiségre a földönkívüliekkel való találkozás során. Kezdhetünk készülni?

Földönkívüliek élhetnek a Földközeli exobolygón

Egyre biztosabb, hogy kapcsolatba fogunk lépni a földönkívüliekkel, egyes tudósok szerint pedig nem kizárt az sem, hogy ez már meg is történt, méghozzá az emberiség tudta nélkül is.

Létezik egy nem is annyira távoli exobolygó a Földtől nem messze (csillagászati értelemben véve), melyről jeleket küldhetnek nekünk.

Hirdetés

Annak idején a 2018-ban elhunyt Stephen Hawking professzornak több olyan jóslata, próféciája volt, melyek az akkori tudásán alapuló logikus következtetések voltak és melyek a földönkívüliekkel kapcsolatosak.

Nos, a jelek szerint úgy tűnik, hogy igaza volt.

Hawking ugyanis a Fölf ikertestvérének nevezte a távoli exobolygót, melyet a tudomány Gliese 581 d-nek nevezett el.

A Föld ikertestvére – állítja róla a tudomány is

Hawking úgy vélte ugyanis, hogy több jel utal arra, hogy a bolygó lakható, innen pedig már csak egy lépés, hogy fejlett civilizáció is megtelepedjen rajta.

A Gliese 581 d egy szuperföld, vagyis 6-8-szor nagyobb, mint a Földünk.

Felszínén óceánok és sziklás szárazföldek is megtalálhatók, a légkörének összetétele ma még ismeretlen de jó eséllyel észlelték vízpára jeleit későbbi mérések során.

Sőt, láttak már rajta felhőket, ezeket lehet hogy csak szárazjégből állnak.

A bolygó későbbi tanulmányozása során megállapítást nyert, hogy az anyaga összességében nagyon hasonló a Földéhez, csak ott nagyobb a fémek aránya.

Furcsa jelek érkeznek a lakható exobolygó felől a Föld irányába?

Hawking úgy vélte ugyanis, hogy több jel utal arra, hogy a bolygó lakható, innen pedig már csak egy lépés, hogy fejlett civilizáció is megtelepedjen rajta.

Hirdetés

A Gliese 581 d egy szuperföld, vagyos 6-8-szor nagyobb, mitn a Földünk.

Felszínémn ócáenok és sziklás szárazföldek is megtalálhatók, a légörének összetétele ma még ismeretlen de jó eséllyel észlelték vízpára jeleit kséőbbi mérések során.

Sőt, láttak már rajta felhőket, ezeket lehet hogy csak szárazjégből állnak.

A bolygó későbbi tnaulmányozása során megállapítást nyert, hogy az anyaga összességében nagyon hasonló a Földéhez, csak ott nagyobb a fémek aránya.

Mellesleg, ha a bolygót teljes egészében vas és származékai borítják, akkor egy nagyon erős jel forrásává és ismétlőjévé válhat, amelynek nagyon világos periodicitása lehet, de nem állandó iránya.

Mindenesetre a Gliese két tucat fényévnyire van tőlünk. A visszatérő jel nem éri el nagyon hamar a címzettet, mint ahogy a küldő sem lehet már életben.

Amerikai és brit csillagászok megpróbálják elválasztani a jelet a kísérő zavaroktól, ami lehetővé teheti annak megfejtését.

Stephen Hawking egyik utolsó, vészjósló figyelmeztetése

Hawking professzor az exobolygó kapcsán vetette fel először komolyabban, hogy talán nem csak arról van szó, hogy lakható a Gliese, hanem fejlett civilizáció otthona is lehet.

A felőle érkező jelek pedig még inkább megerősítették ezt a tézist, noha véglegesen nem sikerült bizonyítani sem.

Figyelmeztette a világot, hogy súlyos következményei lehetnek annak, ha ez a faj ártó szándékú és jóval fejlettebb tőlünk, valamint képesek lesznek az ideutazásra.

A Föld lakóinak óvakodniuk kell a más bolygókról érkező idegenektől, akik ilyen hatalmas távolságokat tesznek meg, fényévekben kifejezve.

Mivel az életkörülmények a távoli bolygón a lehető legközelebb állhatnak a földi körülményekhez, bolygónk az élet új területe lehet egy ottani civilizáció számára

-figyelmeztette a civilizációt.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!