MisztikumMúltidéző

Hitler egészen 1984-ig életben volt: fényképek, titkos CIA akták bizonyíthatják az összeesküvés-elméletet?

Amerika kormánya még nyomozott is a titkosszolgálatokon keresztül Hitler holléte felől Dél-Amerikában. Eltitkolt Hitler-akták nyomában…

A hivatalos verzió hazugság?

A hivatalos álláspont és a történelemkönyvek szerint Hitler önkezével vetett véget életének, és így ért véget vele együtt a nagy Német Birodalom.

Megebédelt, búcsút vett a bunkerben kitartó katonai és politikai vezetőktől, és délután fél 3 körül Eva Braunnal együtt visszavonult a szobájába.

Hirdetés

Egy órával később lövés hallatszott a lakosztály felől: Eva Braun ciánkapszulával, a Führer pisztolyával vetett véget életének.

Túlélte a háborút

Azonban nagy furcsaság, hogy Hitler holtteste soha nem került elő…

10 emberi holttestet találtak az oroszok a bunkerben és annak közelében, de egyik sem volt a Führeré.

Sokak szerint éppen emiatt keltek szárnyra a különféle szóbeszédek, azonban nemrégiben kiderült: az amerikai titkosszolgálatok is nagyon komolyan vették azt, hogy Hitler túlélhette a háborút.

Titkos FBI akták és Hitler menekülése

A Berlini bunkerének ugyanis voltak titkos összeköttetései a metróhálózattal. Különféle folyosókon át kijuthatott, és a források szerint ki is jutott, ahonnan egy reptéren át először egy tengeralattjárón bujkált, míg az ki nem kötött Dél-Amerika partjainál.

Argentínában pedig teljes és hosszú életet élt, ugyanis egyes FBI akták említése szerint 1984-ben halhatott meg az a férfi, akit végül sokan Hitlerként azonosítottak.

Hitler ugyanis nevet változtatott, újra nősült, és hogy minél jobban elrejtőzőn, és senki se figyeljen fel rá, ráadásul egy fekete nőt vett el.

A jelentések szerint egy hatalmas kúriában élt az Andok vonulatainak lábánál.

Sokáig egy orvos járt hozzá, akinek a visszaemlékezései nagyon is megfelelnek a Hitlerről ma létező jellemzésekre, leírásokra.

Az illető németül beszélt, de nem viselte a jellegzetes bajszot – feltehetően leborotválta a minél kevesebb kockázat miatt – és annyit tudott meg az orvos, hogy több német korábban vezető alak élt a kúriában, akik háborús bűneik miatt menekültek el, és rejtőztek el Argentínában.

Hirdetés

Nyoma van annak az akták között, hogy egymás után két hatalmas, német felségjelzéssel ellátott tengeralattjáró is kikötött Argentína partjainál.

A fedélzeten pedig fontosnak látszó német tisztek és vezetők voltak, akik partra szálltak, majd megpróbáltak beilleszkedni a helyiek közé.

1984-ben halt meg ágyban, párnák között

Pontosan miben is halt meg? A jelentések szerint végül 1984-ben halt meg öregségben, természetes úton, és nem 1945-ben.

Az Amerikai hatóságok tudtak a dologról, de nem tettek semmit.

Miért is tettek volna, hiszen számos jel utal arra, hogy a világháború idején, és azt megelőzően gyakorlatilag amerikai pénzeken “nőtt ki” a földből a náci rezsim, vagyis bizonyos értelemben Amerika nagyban hozzájárult az európai zsidó holokauszthoz.

Nem ez lenne az első hasonló lépés Amerika történelmében.

Ne feledjük, hogy néhány éve egyértelműen kiderültek az összefüggések, az ISIS létrejötte, és Amerika belső törekvései között.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.