Misztikum

Idegen bázis a Merkúron? Egy NASA felvétel tartja lázban a netezőket

Egyesek szerint egy idegen világ konkrét bizonyítéka.

A NASA hallgat.

Szerintetek mi lehet?

Hirdetés

Amatőr ufó kutatók és számos tudós meg van róla győződve, hogy a nemrégiben napvilágra került, alaposan áttanulmányozott Merkúr fotókon egy idegen struktúra látható.

Méghozzá egy olyan, amit nem a természet alkotott, hanem egyértelműen intelligens élet műve.

A különleges struktúra a NASA egyik korábbi szondájának felvételén volt, ám ezidáig senki sem vette észre, a NASA pedig “elfelejtette” kiretusálni róla, ahogyan azt a Marsól készült fotókkal rendszeresen megtették korábban, egy egykori NASA alkalmazott állítása szerint.

A Merkúr a Naphoz legközelebb álló bolygó, így sokan el sem tudják képzelni rajta az életet, ám nemrégiben szenzációs eredményeket jelentettek be a Vénusszal kapcsolatban, melynek légkörében egyértelműen biológiai eredetű anyagot találtak.

A foszfin csakis biológiai eredetű lehet, tehát valamilyen szintű élet lehet rajta.

Innentől pedig nem kell nagy fantázia tovább gondolni, hogy akár egy fejlettebb civilizáció a Merkúron is elélhetett.

Jelenleg ugyan 430 Celsius fok uralkodik a felszínén, korábban a Földi állapotokhoz hasonló uralkodhatott rajta.

Scott C. Waring amatőr csillagász és ufó kutató rávilágított: egy hatalmas, piramis-szerű képződmény emelkedik ki az egyik kráter közepéből.

Az elmélete azért is logikus sokak szerint, mert a kráterek árnyékosak, itt pedig eléggé lecsökkenhet a hőmérséklet egy olyan szintre, hogy akár egy rejtett kolónia megéljen ott….

Hirdetés

Waring állítása szerint ez egy bizonyíték arra, hogy szinte biztos hogy létezik egy fejlett civilizáció a Merkúron.

Talán haldokló fajról van szó, mely a Nap elől próbál elbújni, utolsó megmaradt kolóniáiban.

De már olyan hajmeresztő teória is felröppent, hogy az emberiség elődjének tekintett civilizáció próbál vészjelzéseket küldeni a Földre, és korábban a Nap felé küldött SOHO műholdakat valójában a NASA titokban kapcsolatfelvételi szándékkal küldte…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partner oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.