CímlapsztorikÉrdekes világ

“Így követtük el Magyarország kirablását: most is minden a terv szerint halad”

A magyar nép még csak nem is tudja, hogy egy több fronton vívott gyarmatosító hadjárat zajlik ellene…

A hazátok kirablása megszervezetten történt és annak idején már Trianonnal elkezdődött.

Az egyre terjeszkedő pénzhatalmi elit nem engedhetett meg magánka egy olyan erős versenytársat, mint Nagy Magyarország.

Hirdetés

Egy füstös kis szobából döntöttük el a magyar nép sorsát, és bárki aki Trianon után az utunkba és a dollár világuralmának útjába állt, az hasonlóképpen járt, mint Kadhafi.

Nem volt valódi rendszerváltás, ez csak egy olyan történelmi lepel volt, mely mögé bújva végre lehetett hajtani a rablóprivatizációt és a nemzeti vagyon külföldre, offshore kezekbe vándorlását.

Tudnotok kell, hogy az a fajta háborús gazdaság, amit a világban jelenleg is folytatunk, valójában a centrális középkor [Central Middle Ages] vége felé vette kezdetét.

A „sötét középkor” már ennek a váltásnak az eredményeként jött létre, és azt megelőzően sokkal kevesebb háború, sokkal nagyobb jólét volt Európában.

Pontosan ugyanez zajlik ma is, és ez kizárólag katasztrófához vezet, és errő, mi tudunk.

A rendszer egy nap majd krátyavárként fog összeomlani, nyomor és mélyszegénység jön valamennyi eladósított országban.

Ekkor egy új szintre fogjuk emelni a pénzügyi és gazdaásgi gyarmatosítást.

Nem lesz többé ország, vagy országnak olyan állampolgára, aki ne nekünk tartozna, ne a mi örök adós rabszolgánk lenne születésétől fogva egészen a sírig…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.