CímlapsztorikÉrdekes világ

A rendőrség nagy része a felmondás küszöbén van: rend nélkül maradhat Magyarország?

Kitálaltak és sorra akadnak ki, mondanak fel a rendőrök.

Elmondásuk szerint a karácsonyra adott csoki volt az utolsó csepp a pohárban…

A belügyi dolgozók 70 százaléka a pálya elhagyásán gondolkodik – derült ki a Belügyminisztériumban működő szakszervezetek közös felméréséből, amiről az ATV Híradó számolt be.

Hirdetés

A kutatás szerint majdnem 75 százalék úgy vélte, hogy kihasználják a dolgozókat, nem ellentételezik a fokozott igénybevételt.

Bárdos Judit, a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke az ATV-nek arról számolt be, hogy a végső pontot az tette fel az i-re:

Amikor tavaly karácsonykor volt, aki csak egy szaloncukor nagyságú csokoládét kapott a munkáltatójától.

Bárdos szerint az érdekegyeztetés sem működik a tárcánál, és már Pintér Sándor miniszter sem hallgatja meg őket.

Az ATV-nek a Belügyminisztérium azt írta a felmérésről, hogy az egyeztetéseket korábban sem a nyilvánosság előtt folytatták, a jövőben is ezt a gyakorlatot követik.

Megtörténhet vajon, hogy nem sikerül megállapodni?

El tudtok képzelni egy olyan szituációt, amikor a rendőrök “tüntetnek”, ellenállnak, vagy akár sztrájkolnak…?!

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.