Ilyenek voltak a sumer szuperfejlett városok: a civilizáció több ezer évvel előzte meg korát – senki sem érti hogyan

Feltűnően magas technológiai fejlettségről árulkodnak az Özönvíz előtt épült sumer városok romjai…

A sumer társadalom alapvetően városi jellegű volt, azzal együtt, hogy inkább mezőgazdasági alapokon nyugodott, mint iparin.

Virágkora csúcsán, i.e. 3.500 – 3.000 körül, a sumer társadalom, városállamok laza halmaza volt, ahol minden város önálló életet élt, saját vezetőkkel, saját törvényekkel, saját iskolával.

Nem hogy szövetség nem volt a városok között, hanem egymással rivalizáltak, néha pedig egymással háborúztak.

Egy dologban azonban közösek voltak, minden városállam “egy kaptafára” készült, azaz a városok gazdasági, törvényi, kulturális élete, működése, szerkezete maximálisan szervezett volt, akár csak ma, és mindenhol teljesen hasonló.

Még az időmérés, a nap, az évszakok felosztása is, mindenben megegyezett, a hónapok elnevezése változott csak városról városra, azonban mindenhol ugyanazt jelentette.

Ugyanaz a felső szintű matematika létezett mindenhol, és például szinte egyszerre vezették be az építési engedély használatát minden városban.

A városok egy része a Vízözön előtti települések helyén jött létre újjáépítve a régi városokat, másik része a Vízözön utáni új települések helyén alakult ki.

Első városok, még a Vízözön előtti időkből: Eridu, Larsza, Nippur, Bad-Tibire, Larak, Szippur, Surupak, Lagas.

A sumer Özönvíz előtti városok

A Vízözön után, i.e. 11.000 körül kezdett el az emberiség újra sokasodni, az 50-100 fős települések fejlődésnek indultak, a lakosság létszáma gyarapodott, a sumer városok virágkoruk idején, 8.000 évvel a Vízözön után, 100.000-300.000 lakossal rendelkeztek, és a mai szinthez mérhető szervezettséggel.

Közben az istenek folyamatosan hozták a tudást. Ez jelentette a mezőgazdaság elterjesztését, a mezőgazdasági eszközök nagy részét, az istenek javaslatára megkezdődött az állattartás.

Ilyen az a pecséthenger, amelyen az a pillanat van ábrázolva, mikor az istenek egy mezőgazdasági eszközzel ajándékozzák meg az embert

Az emberiség első királyi városa Kis volt, a város első uralkodója hatalmas dinasztiák megalapítója, kiknek székhelyei a következő királyi városokban voltak: Uruk, Ur, Awan, Hamazi, Akszak, Akkád, Assur, Babilón.

I.e. 8.000 körül kezdtek kialakulni a városok, melyek igazából már nem csak mezőgazdaságból kezdtek élni, hanem a kézművesség, és a tudás központjai lettek.

I.e 4.000 körül kialakult az első olyan emberi csoportosulás, amely már szervezett formában működött, a mai követelmények szerint megfelelt a civilizáció fogalmának.

I.e. 3.500-3.000 körül el is érte fejlődése csúcspontját.

Az első sumer városok területén, a mai Irakban, valamikor bővelkedett a víz, a Éden-t is 4 folyó határolta, ebből mára 2 kiszáradt, csak műholdképekről deríthető ki a régi meder mindkét folyó esetében, mélyen a homok alatt. I.e. 2.000 körül alakult ki a mai száraz, sivatagi éghajlat, részben ez is okozta a sumer társadalom szétesését.

A sumer leírások arról számolnak be, hogy a szervezettséget, egységességet az istenektől kapták ajándékba és „me”-nek nevezték. Az istenek közül Enki a tudós rendelkezett a városalapítás, szervezés, azaz a társadalom létrehozásának tudásával. Ő elsők között érkezett a Földre, és minden telep létrehozásában irányító szerepet töltött be.

I.e. 2.000 körül a hanyatlás a végéhez ért, ekkorra kialakulnak az Akkád, Asszír, Babiloni királyságok, melyek kialakulása háborúk által valósult meg, a háborúskodások egy fő mozgatója Marduk király, Enki első szülött fia.

A sumer nép és főleg a sumer nyelv, a régi, több ezer éves formájában nem létezett már tovább, de mindkettő tovább él az egész emberiségben mind a mai napig. Ekkortól a sumer nyelv már egy holt nyelv, szinte senki sem beszéli, azonban közvetlen nyelvrokonai a mai is létező török, magyar és néhány kaukázusi népcsoport nyelve.

Elvileg i.e. 2.000-et lehetne tekinteni a sumer társadalom végének, azonban az Akkád, Asszír, és Babiloni királyságok szinte jogutódként követik a sumer társadalmat.

Nagy Sándor volt, az utolsó, aki egyesítette a sumer civilizációt egy országba, i.e 356 körül, melynek neve Mezopotámia volt. Halála után ismét széthullott a birodalom és végérvényesen megszűnt létezni, hisz az új kultúrák annyira eltérőek voltak már az eredeti sumertől, hogy nem tekinthetjük folytonosnak.

i.e. 250.000-300.000 – Az első emberpár megteremtése (homo sapiens)

i.e. 11.000 – Vízözön, majd az emberek újra el kezdik életüket

i.e. 4.100 – A sumer városállamok olyan fejlettséget érnek el, hogy ez már a mai értelemben vett társadalomnak tekinthető. Bár a városok egymástól függetlenül léteztek, azonban struktúrájuk, működésük teljesen megegyezett, mintha „valaki” előre eltervezte volna

i.e. 3.500-3.000 – A sumer társadalom virágkora, hatalmas a jólét, magas az életszínvonal

i.e. 3.000 – Megáll a fejlődés, megindul a stagnálás, majd a hanyatlás

i.e. 2.000 – A sumer városállamok megszűnnek, helyüket erős birodalmak, királyságok veszik át

i.e. 356 – Nagy Sándor még utoljára egyesíti a sumer népet, Mezopotámia néven, halála után szétesik a birodalom

i.sz. 0-100 – A sumer társadalom végleges eltűnése, az új népek már teljesen új kultúrát képviselnek, nincs folytonosság

Sumer városkép egy letűnt múltból

Minden város egységes, meg volt a maga városközpont része, illetve a széleken a mai értelemben vett falusi területek, zöldövezetek.

Minden városállam jellemzője volt a főtéren elhelyezkedő templom, mely égetett téglából készült. Minden egyes templom egy adott isten számára épült, azé az istené volt, aki korlátlan jogokkal rendelkezett a városállam felett.

Az istenek a városállamok tulajdonosai voltak ugyan, de a konkrét vezetési feladatokat a megbízott királyok látták el.

Az elején a királyok az istenek leszármazottai, a félistenek voltak (istenek és emberek közös gyerekei), majd egyre jobban emberek látták el a vezetési feladatokat. Dinasztiák alakultak ki és apáról fiúra szállt a királyság joga, kivéve, ha az isten, mint a fő vezér, másképp nem rendelkezett.

A város vezetésében részt vettek még a gazdagok, a nemesek. Létezett egy döntéshozó testület, mely a városállam ügyeiben döntött.

A lakosság nagy része szabad polgár volt, saját tulajdonnal rendelkezett, ingatlannal és ingósággal. A tulajdonukban levő értékeket adhatták-vehették, törvényes keretek között.

A lakosság szegény részét alkották a szolgák. Ők legtöbbször a háborúk hadifoglyai voltak, illetve a kimondottan szegények.

Azonban lehetőség nyílt arra, hogy pénzért megvegyék a szabadságukat.

Szolgává válhattak még a gyerekek, esetleg feleségek is, mivel a férfiaknak jogukban állt, hogy határozott, vagy határozatlan időre eladják feleségüket, gyereküket, azonban ez inkább törvényi lehetőség volt, nem igazán életek ezzel a joggal a férfiak.

Az emberek vagy fizetésért dolgoztak, vagy a saját maguk urai voltak, és ez esetben a munka eredményét pénzért értékesítették.

Minden városállam rendelkezett hadsereggel, békeidőben ez kis létszámú fizettet hadsereg volt, azonban háborús időben sorozás történt, itt először a szegényeket, majd a szabad lakosságot sorozták be, legvégül a gazdagokat.