Érdekes világ

Itt a bejelentés a kormány döntéseiről – Magyarország lezárja határait!

Most hozták meg azokat a döntéseket, amelyek minden magyar életét komolyan befolyásolhatják a koronavírus járvány második hullámában.

z, hogy ma egyáltalán lesz ilyen sajtótájékoztató, sokáig kétséges volt, pénteken kora délután jelentette be Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a 16:30-as kezdést. Kövesse velünk élőben!

Mint ismert, Gulyás Gergely és a helyettese, de több más fideszes politikus is karanténba került, Hollik István tesztje pedig egyenesen pozitív lett koronavírusra.

Hirdetés

Pénteken délután jelentette be Szentkirályi Alexandra, hogy fél ötkor megtartják a tájékoztatót gulyás Gergellyel, ami egyben azt is jelenti, hogy a Miniszter második koronavírus-tesztje is negatív lett.

A témák, amikre mindenki válaszokat várt az elmúlt héten, mióta a fertőzöttek száma rohamos emelkedésnek indult: mi lesz a tanévkezdéssel, az évnyitókkal, a rendezvényekkel, hogy áll a koronavírus második hulláma, egyáltalán mi várható az őszre.

A kormány szeptember 1-jével új szabályokat kíván bevezetni. Áttekintették az európai helyzetet a mai kormányülésen, azt tudják mondani, Európában a második hullám elkezdődött, a számok március végi, áprilisi számokra emlékeztetnek – kezdte Gulyás Gergely.

Északon jobb kicsit a helyzet, de a szomszéd országokban is növekszik a fertőzöttek száma, és Magyarországon is. A legfőbb veszély még mindig a behurcolás, a fertőzések eredetének többsége külföldi.

A vírus a gazdaságot, munkahelyeket és a nyugodt iskolakezdést veszélyezteti. Most egyszerre kell a leginkább veszélyeztetett idősek biztonságáról gondoskodni, gondoskodni kell a gyerekek biztonságáról és a gazdaságról is.

Az operatív törzs javaslatai:

A határvédelemben visszatérünk az első hullám szabályaihoz: szeptember 1-jétől külföldi állampolgár nem léphet be, csak indokolt esetben. Kivétel: katonai konvoj, kapcsolt vállalkozások tekintetében történő átutazás, humanitárius folyosón való átutazás tranzitforgalomban (tehát a tranzitforgalom olyan lesz, mint tavasszal, kijelölt utakon, kijelölt megállókkal lehet átutazni)

A határ harminc kilométeres sávjában van még kivétel, (az ott lakó, de a másik országban dolgozók utazhattak át tavasszal a határokon)de Ukrajnánál az ottani rossz helyzet miatt ez sem áll fenn, ott nem lesz kivételezés.

Külföldről hazatérő magyarok két hét karanténba kell vonuljanak, vagy mindaddig, amíg két nap különbséggel negatív tesztet nem tudnak felmutatni.

Hirdetés

Holnap ülésezik a határvédelmi akciócsoport a miniszterelnök részvételével.
A virológusok szerint, ha zárjuk a határokat és az itthoni szabályokat betartjuk, (maszkviselés, kézmosás, távolságtartás) akkor kordában tartható a vírus.
Az iskola normál keretek között indul.
Kárpátaljára 50 lélegeztetőgépet adományoz Magyarország.
Gulyás Gergely azt is elmondta, két negatív teszt után, melynek költségét maga fizette, a tisztifőorvos döntése alapján vehetett részt a kormányülésen.
Kérdésekre adott válaszok
Online oktatás és tanévnyitók témája. Válasz: Az ajánlás nem tiltja, de nem is javasolja a tanévnyitók megtartását. Azért dolgozik a kormány, hogy ne kelljen iskolákat lezárni. A kormány döntött, hogy egyenként, iskolánkként lehessen dönteni intézmények bezárásáról. Itthon nem várt módon jól vizsgázott az online oktatási rendszer, de ez csak oktatásra alkalmas, nevelésre nem. Mindenki érdeke az, hogy rendes menetrend szerint menjen az oktatás.

Lehet osztálykirándulásokat tartani? Válasz: belföldi kirándulásokat lehet, egyéni mérlegelés kérdése.

Lesz vásárlási idősáv megint az időseknek? Válasz: Egy hónapig nem, a nemzeti konzultáció lezártával újra értékelni fogják a helyzetet.

Szeptember 1-je után hazatérő magyarok tesztjét állja az állam? Válasz: Nem. Azonban, ha valaki kontaktkutatás miatt – tehát nem önhibájából – kerül karanténba, akkor két napos különbséggel készített két negatív teszt után szabadulhat. ebben az esetben az állam téríti a költségeket. Az országot szabadon el lehet hagyni. Az országok színkódjai változnak: minden vörös, Magyarország zöld. Tehát megszűnik az a lehetőség is, hogy sárga országból, annak csak egy teszt kell. Mostantól kettő kell.

A szuperkupa döntő kérdése. Válasz: egyelőre tartanak a tárgyalások az UEFA-val, egyelőre nincs engedélyezve, hogy sportmérkőzések miatt kivételezzenek a beutazni kívánó nézőkkel, valamilyen többszintű, biztonsági rendszert fognak kidolgozni. Ha külföldi szurkolók jönnek, két nap elteltével két negatív teszttel jöhetnek maximum, de még tartanak az egyeztetések. Még nincs elfogadott menetrend, mert négy hét múlva lesz ez a meccs, nem lehet tudni mi lesz akkor egy nemzetközi rendezvényen. a meccs nem marad el, de nem tudni, lesz-e nézőközönség.

Kérdésre Gulyás azt is elmondta, nem ültették külön a kormányülésen. Orbán Viktor annyit kérdezett az ülés előtt, jól van-e.

A kötcsei piknik elmarad.

10500 pedagógus, akik hátrányos helyzetű térségekben dolgoznak, egyszeri bruttó 500 ezer forint juttatást kap. Mikor? Válasz: Gulyás Gergely nem tudott dátumot mondani, de azt mondta, döntés után egy hónapon belül ezeket ki szokták fizetni.

Szentkirályi Alexandra részt vett az eseményen, ahol többen megfertőződtek a politikusok közül? Válasz: Nem és kontaktkutatás során sem derült ki, hogy őt tesztelni kéne.

Szijjártó Péter felajánlotta lemondását a kormányülésen a nyaralása kapcsán? Válasz: Szijjártó Péter nem vett részt a kormányülésen, hipotézisekkel pedig a kormány nem foglalkozik – mondta Gulyás Gergely.

A hitelfizetési moratóriumot meghosszabbítják? Válasz: döntés még nincs, de tárgyalnak róla, a téma napirenden van.

Ha egy diák hozzátartozója hozzátartozója koronavírusos, mi történik az iskolában? Válasz: minden kontaktot tesztelnek ilyenkor és azt az állam fizeti.

Orbán Viktor nyaralt Horvátországban? Válasz: Saját nyaralásáról legfeljebb a miniszterelnök tud nyilatkozni.

Szijjártó Péter megtiltotta minisztériumában a home officeot, és megtiltotta a “szakszervezetesdit” mi erről a véleménye? Válasz: Gulyás Gergely szerint mikor az ország bajban van, akkor mindenkinek dolgoznia kell. Saját minisztériumában a krónikus betegeknek és veszélyeztetett kollégáknak engedte meg Gulyás Gergely, ez 1300 emberből körülbelül 60-at jelent. Szakszervezetbe bárki beléphet, ezt az alaptörvény garantálja, rendkívüli jogrendben azért bizonyos jogok korlátozottak, a Szijjártó miniszter szavait is e jogrendben kel értelmezni.

Forrás: Blikk

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!