“Itt nincs halál”: visszaüzentek a túlvilágról a tudósnak, aki felvette a kapcsolatot a halottakkal
A végső bizonyíték a túlvilág létezésére…?
Azok az üzenetek, amelyeket a kutatónak a másik világból sikerült kapnia, nem különböztek tartalmukban. Mindegyik üzenet rövid volt, mintha az onnan érkező hangok nem fednék fel minden titkukat.
1959-ben Friedrich Jürgenson filmet készített a művészetről. A dokumentumfilmes úgy döntött, hogy kimegy a városból, hogy felvegye a madárdalt egy BASF tekercses magnóra.
Amikor Jürgenson otthon hallgatta ezt a felvételt, a madarak éneke mellett olyan hangokat is hallott, amelyeknek nem kellett volna a szalagon lenniük. Valaki azt súgta neki:
“Friedel, hallasz engem? Itt a mama.”
Friedrich Jürgenson először azt gondolta, hogy a magnója nem működik megfelelően. Újra lejátszotta, de ugyanazt a suttogást hallotta. Hogy észlelje, Jürgensonnak erőltetnie kellett a fülét. Ebben a suttogásban a dokumentumfilmes néhány éve meghalt édesanyja hangját ismerte fel.
a magnójával, és így különböző nyelveken kapott újabb üzeneteket a halottaktól.
Friedrich Jürgenson ezt a jelenséget azzal próbálta magyarázni, hogy egyes rádióállomások hullámai hallhatók a felvételén. Hamarosan azonban minden feltételezés, amellyel a kutató igazolhatta volna e hangok megjelenését, elenyészett.
Jürgenson számára minden világossá vált, és magabiztosan kezdett beszélni arról, hogy üzeneteket kap egy másik világból. A kutató abban reménykedett, hogy most az emberiség képes lesz megfejteni a halál rejtélyét.
Mielőtt megjelentette első könyvét, és beszámolt volna a világnak felfedezéséről, Jürgenson több éven keresztül kísérleteket végzett és új magnófelvételeket készített.
Azok az üzenetek, amelyeket a kutatónak a másik világból sikerült kapnia, nem különböztek tartalmukban. Mindegyik üzenet rövid volt, mintha az onnan érkező hangok nem fednék fel minden titkukat.
Ekkor tartotta első sajtótájékoztatóját, a hallgatósága pedig elképedt, megijedt és meglepődött, de voltak köztük olyanok is, akik komolyan érdeklődtek Friedrich munkája iránt, mint a Max Planck Intézet, a Freiburgi Egyetem, és kevésbé ismert szervezetek, mint pl. a Paranormális Jelenségek Nemzetközi Társasága és az amerikai Parapszichológusok Szövetsége.
Kezdetben Jürgenson egyszerűen egy mikrofont használt a magnóhoz, és hagyta, hogy forogjon.
Tisztán és hangosan beszélt, amíg a szobában volt, és szünetet tartott saját kijelentései között, hogy a hangok is hallhatók legyenek. A hangok vegyes nemzetközi nyelven szólaltak meg.
Jürgenson képes volt felismerni a svéd, német, orosz, angol, olasz stb. nyelveket. E hangok nyelvét “poliglottnak” nevezte. Az egyik felvett hang tanácsára a rádió jeleinek rögzítésébe kezdett. Kikísérletezte a beállításokat, és 1445 és 1500 kHz között találta meg a legkedvezőbb pozíciót. Valójában az 1485,0 kHz-et azóta is “Jürgenson-frekvenciának” nevezik.
Jürgenson “Hangok az űrből” című könyvének megjelenése után Konstantin Raudive tudós úgy döntött, hogy személyesen ismerkedik meg a szerzővel. Jürgenson technikáját is tanulmányozta, hogy ellenőrizhesse a könyvben leírt vizsgálatok eredményeit.
Raudive első önálló erőfeszítései nem jártak eredménnyel. De egy napon a tudósnak sikerült megkapnia az első üzenetet. Egy női hang a kazettán azt mondta: “Menj aludni, Margaret!”
Friedrich Jürgenson módszertanától vezérelve Konstantin Raudive-nak több ezer üzenetet sikerült rögzítenie a másik világból.
A tudós sokkal pozitívabb lett, hogy hallotta a halottak hangját, miközben néhányan a nevüket kiáltották, és arról számoltak be, hogy az élet egy másik dimenziójában vannak.
A kapott üzenetek között volt ilyen: “Te meghaltál, de mi élünk,” “Hallgatsz a halottak tömegére,” “A halottak élnek, Konstantin,” “Itt nincs halál. A világ a halál.” Raudive-nak sikerült hírt kapnia az elhunyt édesanyjától, aki gyermekkorában úgy szólította fiát, ahogyan szerette.
Egy sikeres kísérletsorozat után Raudive megírta az “Áttörés” című könyvet, amit a másvilágból érkező hangok jelenségének szentelt. Jürgenson munkásságánál nem kisebb megdöbbenést kiváltó könyvében a tudós a kapott üzeneteknek csak egy részét tette közzé, ami 27 ezer hangüzenetet jelent.
A tudományos közösség nem minden képviselője hitt a Konstantin Raudive által készített felvételek hitelességében. A kutató felvételeit alapos elemzésnek vetették alá.
A szakértők nem vonták kétségbe a hangok jelenlétét a szalagokon, de sokan úgy vélték, hogy mindezek a “fehér zajok” véletlenszerűen elfogott rádióhullámok.
A kétségek eloszlatására nem sokkal halála előtt Konstantin Raudive más kutatók jelenlétében megismételte kísérleteit.
A kísérletet egy stúdióban végezték. Voltak olyan berendezések, amelyek blokkolták az elektromágneses hullámok véletlen interferenciáját. Három készülékről készültek mágnesszalagos felvételek, amelyek vezérlése Raudive számára tilos volt, csak utasításokat adott.
A felvétel tizennyolc percen belül készült, és a stúdióban tartózkodó tudósok egyike sem észlelt semmilyen idegen hangot.
A Raudive magnóján lévő kazettát hallgatva azonban a kutatók több tucat üzenetet találtak.
Néhány hangot olyan tisztán lehetett hallani, hogy nem volt szükség erősítésre. A tesztet végző tudósok nem tudták a létező fizikai kifejezésekkel megmagyarázni a történteket, és nem tudták megállapítani a rögzített hangok eredetét.
A síron túli hangok jelenségének további elemzése azt mutatta, hogy pozitív eredményeket érnek el azok a kutatók, akik nem tagadják a másvilág létezését.
Ugyanazok a tudósok, akik tagadják a hangok létezésének valóságát, nem tudnak kapcsolatot teremteni a halottakkal.
Forrás: ÚjVilágtudat
