CímlapsztorikÉrdekes világ

Japán miniszterelnöke tömegkatasztrófát jelentett be: az egész világ érintett

Fukusima újra ontja magából a radioaktív anyagot, “halálzónákat” hozhat létre! Az ENSZ nukleáris felügyelete felülvizsgálatot indított!

Folyamatos szivárgás

“A kezelt víz kiengedése elkerülhetetlen, és a szakértők azt ajánlották, hogy a tengerbe történő kibocsátás legyen a legreálisabb módszer, amely megvalósítható. Ezen információk alapján szeretnék dönteni a kormány politikájáról,”

– idézte Kishi Szuga beszédét az ülés után. Hiroshi Kajiyama kereskedelmi miniszter ugyanakkor azt mondta, hogy a kormány már nem halaszthatja el döntését a fukusimai vízzel kapcsolatban.

Hirdetés

Mint ismert, a 2011-ben történt földrengés úgy rongálta meg a fukusimai erőművet, hogy az egyik blokk megrepedt és rengeteg radioaktív anyga jutott az óceánokba.

Még az sem volt akkor kizárható, hogy világkatasztrófát okoz, szerencsére azonban ez nem történt meg.

Ellenben az már az elmúlt ébvek távlatából kijelenthető, hogy közvetlenül felelős a Csendes-óceán kiüresedéséért, kihalásáért.

A vízi élővilág közel HÁROMNEGYEDE eltűnt és kipusztult a radioaktív szennyeződés miatt.

Még az Alaszka párjainál kifogott halak jó része is erősen sugárzott, de erről bezzeg alig beszélt akkoriban és azóta is a média….

Végzetes lépés irthatja ki a bolygót?

Azóta is szivárog Fukusima…

Jelenleg mintegy 1,2 millió tonna radioaktív víz nyugszik a helyszín körüli tárolótartályokban. Az üzem kezelőinek 2022-re várhatóan elfogy a víztároló kapacitása.

A szennyezett vizek óceánba engedésének terveit a környezetvédő csoportok többször bírálták, amelyek szerint soha nem látott ökológiai katasztrófát okozhatnak.

Tavaly októberben a Greenpeace azzal vádolta Tokiót, hogy elferdítette az igazságot azzal, hogy a vizet “kezeltnek” minősítette, és azt állította, hogy a folyadék “veszélyes szén-14 izotópszintet tartalmaz,” ami “potenciálisan károsíthatja az emberi DNS-t”.

Hirdetés

Nemzetközi figyelem

Március végén Japán segítséget kért a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségtől (NAÜ), felkérve az ENSZ nukleáris felügyeletét, hogy végezze el terveinek biztonsági felülvizsgálatát.

Akkor Kajiyama azt mondta, hogy “egyre fontosabb a víz biztonságával kapcsolatos aggodalmak és a jó hírnévvel kapcsolatos aggályok eloszlatása, amelyek mind hazai, mind szomszédos országainkban felmerültek”.

A NAÜ viszont jelezte, hogy kész támogatni a kormány terveit a fukusimai víz kezelésére, kifejezve bizalmát, hogy Tokió elegendő elszántsággal és technológiai kapacitással rendelkezik ahhoz, hogy megfelelő módon elvégezze az ártalmatlanítást.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.