CímlapsztorikÉrdekes világMisztikum

Jelenések könyve állítja: 2023-ban lesz vége az ismert világnak, 42 hónapon át tartó világégés jön

Tényleg bekövetkezhet az ismert világ vége…?

Lehet, hogy már nincs messze a végső releváció, és hamarosan mindennek vége szakad.

Sokak szerint a Jelenések könyve ugyanis egyértelműen utal arra, hogy a vég kezdete már néhány éve elkezdődött, és a 2023-as évben fog beteljesedni.

Hirdetés

A Maja kalendárium szintén megjósolt korábban egyfajta világvégét, az azonban elmaradt.

Ez volt az a bizonyos 2012 december 21-i “világvége”, amit állítólag a Nibiru nevű kisbolygó hozott volna el…

Sokan azóta kétkedve fogadják az ilyen jellegű híreket, nagyon helyesen.

A maja kalendárium aztán végső soron, mint kiderült, egyfajta spirituális változást jelezett, ami sokak szerint be is következett, és az ember egy fokkal magasabb szellemi tudatra lépet…

Egy másik, 2020-ban felmerült elmélet szerint pedig “elszámolták” és félreértelmezték a kalendáriumot, és valójában még nem történt meg az ominózus “világvége”.

Most pedig az merült fel egyes amatőr Biblia kutató körökben, hogy a Jelenések könyve írja le, hogy 2023-ban véget érhet a világ, legalábbis a jelenlegi formájában.

A rendkívül hosszú nevű Mathieu Jean-Marc Joseph Rodrigue legalábbis így gondolja…

Szerinte nincs messze az ítélet napja, amikor a jó és a rossz egy végső ütközetben fog összecsapni, melybe az egész világ, és a világnak minden felelős nemzete beleremeg majd.

Szerinte a háború 42 hónapon át fog tartani.

Hirdetés

Minden nemzetet belerángatnak majd, és így vagy úgy, de részt fognak vállalni benne.

Aki ugyanis kimarad, és nem foglal állást, az el fog pusztulni.

Ebben az időben lesz az, amikor Rómát lerombolják. (Róma leromboltatik) és az utolsó regnáló pápát is elűzik, majd meggyilkolják.

Annak idején Nostradamus is azt pedzegette, hogy valamikor 2021-ben, vagy az azt követő években jön el a nagy háború, mely Keletről fog érkezni.

Az Antikrisztus fogja kirobbantani, aki lángba fogja borítani az egész európai kontinenst.

Ma még nem rajzolódott ki tisztán ennek az Antikrisztusnak az alakja, de ha valóban ez az év lesz az Armageddon eljövetele, akkor hamarosan mindent fel fognak fedni az égiek.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!