CímlapsztorikÉrdekes világ

Jön az utolsó óraátállítás: mindenki figyeljen oda!

Ez mindenkit érinteni fog.

Évekig úgy volt, hogy most már hamarosan eltörlik, de úgy tűnik, ezt hosszabb időre elfelejthetjük.

Most vasárnap 2-ről háromra állítjuk előre az órák mutatóit, kezdődik a nyári időszámítás.

Hirdetés

Kisebb-nagyobb megszakításokkal és kivételekkel, de az évente két alkalommal esedékes óraátállítás már csaknem egy évszázados örökségünk, amely eredetileg az energiatakarékosságot szolgálta.

Benjamin Franklin 1784-ben többek között jelentős mennyiségű gyertyát remélt megspórolni azzal, ha az emberek a „Nap szabályai szerint” élik az életüket.

Március utolsó vasárnapján hajnali kettő órakor eggyel előre tekerjük a mutatót, ezzel kezdődik a nyári időszámítás. Most vasárnap, március 27-én is.

A közvélemény nyomásának és a tudományos érveknek engedve az Európai Parlament 2019-ben döntött az óraátállítás eltörléséről, két évet adott a tagállamoknak megegyezni, hogy a téli vagy a nyári időszámítást teszik-e véglegessé. A kérdést azonban azóta sem sikerült eldönteni.

Bár az EU tagállamai saját hatáskörben választhatnak a téli és a nyári idő között, a gyakorlatban azonban egységes uniós döntésre van szükség – a halogatásra nincs egyértelmű magyarázat, itt írtunk erről bővebben. A lényeg, hogy a téma legkorábban talán 2024-re kerül újra terítékre. Elég beszédes a cseh kormány tavaly szeptemberi bejelentése, miszerint Csehország öt évig még biztosan folytatja a téli és nyári időszámítás váltogatását.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!