CímlapsztorikEgészségünkTudomány

Karikó Katalin a vakcinával mentheti meg a világot: A biokémikus el is sírta magát

Orbán Viktor is gratulált neki és kikérte a véleményét a napokban az oltásról. Egyre több neves tudós szerint megkaphatja a Nobel-díjat, a világ és a tudomány legnevesebb elismerését.

Sokan szinte követelik, hogy tüntessék ki!

Saját magam mindig tudtam, hogy amit csinálok, az fontos, de semmilyen kitüntetésre nem vártam, nem a díjakért dolgozom

Hirdetés

– hangsúlyozta Karikó Katalin, a BioNTech cég alelnöke a Kossuth Rádió csütörtöki adásában.

A biokémikus szabadalma alapján fejlesztették ki a koronavírus okozta Covid-19 betegség elleni oltások egyikét.

A kutató a műsorban elmondta, hogy nagyon örült az elismerésnek, de nem a díjakért dolgozik, utoljára 40 éve, 1980-ban kapott ösztöndíjat a Magyar Tudományos Akadémiától.

Arra a felvetésre, hogy sokan a Nobel-díj várományosaként emlegetik, úgy fogalmazott: nem gondol ilyenekre, nem számít semmire.

A legnagyobb öröm az volt a vakcinával kapcsolatban is, hogy az embereknek reményt adott arra, hogy az életük visszatérjen a normális kerékvágásba.

Nagyon jól esett neki, amikor a Pennsylvaniai Egyetemen az oltásra váró orvosok és nővérek megtapsolták őket.

“Azt hiszem, el is sírtam magam”

– idézte fel a kutató, aki december 18-án kapta meg az első oltást.

A második oltást január elején kapja meg, de a statisztika szerint már az első is 88 százalékos védettséget ad.

Hirdetés

“Még az oltás helye sem fájt”

– válaszolta arra a kérdésre, hogy tapasztalt-e valamilyen mellékhatást.

A kutató rengeteg megkeresést kap, mint mondta, igyekszik mindennek megfelelni.

Orbán Viktor miniszterelnök is gratulált neki.

“Örült, hogy ilyen eredményeket értünk el, és ezáltal megoldódik ez a nagy probléma és vége lesz a járványnak”

– idézte fel Karikó Katalin, hozzátéve, hogy a miniszterelnök a véleményét is kikérte a vakcinákról, hogyan működnek, mennyiben különbözik az új vakcina a régiektől.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld közösségi oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.