Tudomány

Katasztrofális folyamatok indultak meg az Antarktiszon: már az űrből is látni

Ha nem teszünk valamit, a gyermekeink és unokáink kell hogy szemben nézzenek egy világkatasztrófával, amit mi okoztunk

– állítják a szakértők.

Valósággal sokkolóak azok a műholdas felvételek, melyek az Antarktiszról készültek nem is olyan rég.

Hirdetés

A felvételeken jól kivehető, hogy a jeges kontinens felszíne jelentősen megváltozott.

Elkezdett drámai módon zöldülni, ami ebben az időszakban, enyire “korán”, nem jellemző.

A Nature Communication nevű lapba publikált tanulmány szerint mindez annak köszönhető, hogy a globális felmelegedés hatására olvad a hótakaró, ez pedig ideális táptalaj az algák számára

– idézi a tanulmányt a Science Daily.

A brit kutatócsoport szerint mindez még kiterjedtebbé válhat, mivel az olvadás egyelőre nem tűnik visszafordíthatónak, az algák pedig az ilyen latyakos, olvadt környezetben érzik a legjobban magukat.

Az egyre növekvő zöld felület már az űrből is észrevehető.

A hatéves terepmunka során összesen 1679 algatelepet találtak, amely 1,9 négyzetkilométert jelent.

Ezeknek a kétharmada olyan kisebb szigeten fekszik, amelynek nincsenek magas pontjai.

Elsősorban a Dél-Amerika felé nyúló északi csücsökben találtak nagy számban algákat, a jelenség kevéssé volt jellemző a félsziget déli részén, ahol hidegebb van.

Hirdetés

Dr. Matt Davey, a tanulmány vezető tudósa és a Cambridge Egyetem professzora elmondta, hogy megfigyeléseik szerint az algák szoros együttműködésben élnek a baktériumokkal és a mikroszkopikus gombákkal.

Ezzel a jelenséggel egy teljesen új ökoszisztéma születésének lehetünk tanúi.

Azt is elmondta hogy ezek az algák a kulcsszereplők abban, hogy a fotoszintézis során elnyeljék az atmoszférából a szén-dioxidot:

A zöldülő felület évente nagyjából 479 tonna szén-dioxidot képes elnyelni. Csak viszonyításként:

Kb. ennyi az Egyesült Királyságban 875 ezer autóval megtett út során kibocsátott mennyiség.

Hosszabb távon ez az egész visszafordíthatatlan katasztrófát idézhet elő.

Az Antarktisszal történő dolgok nem maradnak csak az Antarktiszon.

Az emberiségnek végre meg kellene értenie, hogy itt minden mindennel összefügg – állítják az egyre inkább aggódó tudósok.

Szerintük nagyon nagy a baj, és ezt az algásodási folyamat nagyon jól szimbolizálja.

Amint a jeges kontinensen ez elér majd egy kritikus szintet, azt észre fogjuk venni mind a globális időjárásban, mind pedig a tengerek szintjének emelkedésében, az extrém időjárási jelenségek megszaporodásában.

És természetesen az átlaghőmérséklet emelkedésében, ami további brutális, hosszan tartó hőhullámokat fog eredményezni.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.