Puzsér Róbert olyan igazságbeszédet mondott, ami tűpontosan írja le a bolygón jelenleg is zajló folyamatokat. Egyáltalán nem úgy tűnik, mintha
Kiadták a riasztást az ország valamennyi területére. Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint már hajnalban kialakult zivatarok a déli órákra
Véletlenek márpedig nincsenek. A 2020 óta tartó folyamatok egy maroknyi csoport "úri huncutságát" és gazdagodását, hatalomátvételét szolgálják? Itt a bizonyítékok!
Egy a halálból 6 óra után visszatérő nő megdöbbentő dolgokat mondott arról, milyen is a Mennyország. Egy szuperfejlett utópisztikus civilizáció
Varga Judit jelentette be. A Ryanair aligha fogja szó nélkül hagyni ezt… 300 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságot kapott a Ryanair
A virológus szakember megszólalt, de nem volt benne köszönet. Durva dolgok várnak még ránk, ősszel bedurranhat a járványhullám, de ez
Döbbenetes, szókimondó, de sokak szerint tűpontos látlelet a szakadék felé robogó magyar társadalomról? Ki mit gondol? Az alábbiakban Vujity Tvrtko
A fotó láttán többen is kiakadtak. Valaki azt írta, Mazsinak a "nyaralások közepette nincs ideje kimenni a temetőbe", míg más
Hiába a tankolási korlátozások, napokon belül elfogyhat az üzemanyag. A legjóindulatúbb számítások is azt mondják, hogy 10 nap van hátra,










