Megint a szezon és a koncert sorozatok kellős közepén hagyta őt ott a sz-rban. Mint arról több média portál is
Nagy a baj, Putyin a gázzal ölhet meg milliókat, mint Hitler idején, csak ő a gáz elzárásával… Putyin elzárhatja a
Olyan fertőzést kapott, ami "pillanatok alatt" az agyára is átterjedt! A szülők figyelmeztetnek! Meghalt egy 21 éves pilótanövendék, miután homlokon
Az oltottsági kötelezettség december 31-ig csak az egészségügyi dolgozókra vonatkozik. Az egészségügyi miniszter a negyedik oltás felgyorsítását szorgalmazta a hatvan
A kérdés az, hogy meddig állnak ki Zelenszkij mellett a nyugati vezetők… Itt a vége a háborúnak és Ukrajnának? Nem
Jön a nyári covid hullám, Kemenesi megkongatta a vészharangot. Újra visszavezethetők a korábbi intézkedések? A virológus kiemeli, hogy a védőoltások
Vállalja azt hogy önző, és elmondta: szerinte idegesítőek a gyerekek. Ti mit mondanátok neki? A jogász végzettségű fiatal azután osztotta
Kórházba vitték és órákon át küzdöttek az életéért, de nem tudták megmenteni Abe Sindzó volt japán miniszterelnököt, miután egy kampányrendezvényen
Katasztrofális események sorozata indulhat el. Az elit már tud róla és menti a bőrét? Elkezdett váratlanul gyorsulni a Föld forgása










