CímlapsztorikÉrdekes világTudomány

Kemenesi Gábor a vírus laborkísérletekről: “igenis kell ilyeneken dolgoznunk…”

Elmondta, hogy miért veszélye,s de mégis szükséges a vuhani laborkísérletekhez hasonló gain of function, azaz funkciónyerési kísérlet, melyből elméletileg a covid-19 is ered…

Az úgynevezett „gain-of-function”, vagyis funkciógyarapító kísérletek nem ritkák a virológiai kutatásokban.

Ezek során egy vírust mesterségesen bizonyos tulajdonságokkal vagy jellemzőkkel ruháznak fel, és így vizsgálják, hogyan viselkedik.

Hirdetés

Az is előfordul tehát, hogy egy már egyébként is veszélyes vírust még veszélyesebbé tesznek azért, hogy a kutatók minél inkább megismerjék, miként mutálódhat, és hogyan lehet veszélyes az emberekre.

Kemenesi Gábor virolgóus elmondta, hogy miért is volt és van erre szükség még napjainkban is a tudósoknak.

gain-of-function kísérletek területén volt egy kutatás, ami nagy vihart kavart: holland kutatók görényekben, emlősökben jól terjedő (potenciálisan pandémiás) vírussá szerkesztették az H5N1 madárinfluenzát

– mondta a 24.hu-nak Dr. Kemenesi Gábor virológus, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont munkatársa.

„A tudományos világ kettészakadt, az egyik csapat azt mondta, hogy ezek a kutatók őrültek, ilyet nem szabad csinálni, a másik pedig azt, hogy igenis muszáj, mert tudnunk kell, hogyan készüljünk fel az ilyen eshetőségre is.

Ekkoriban állították le az amerikaiak a gain-of-function kísérletek támogatását.

Aztán újra is indították, mert tulajdonképpen a végső tudományos konszenzus az, hogy igenis kell ilyeneken dolgoznunk, mert még mindig jobb egy valós járvány előtt felkészülni gyógyszerekkel és vakcinákkal, mint sötétben tapogatózni egy pandémia során.”

A holland kutatás után születtek meg azok a szigorú szabályozások, amelyek ma a funkciógyarapító kísérletekre kötelezőek.

Már akik betartják ugyebár… Lásd Kína, Vuhan!

Hirdetés
Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partner oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.