Címlapsztorik

Kész a 3 milliárdos “szerelmi kuckó” Mészáros és Várkonyi számára? Jöhet az esküvő!

A jegyesek akár hetek múlva birtokba vehetik a korábban a szakértőnk szerint hárommilliárd forintra becsült szerelmi fészküket.

Amikor először a XII. kerület egyik legelitebb részén, a Széchenyi-hegyen található háznál jártunk, úgy tűnt, még bőven van mit átalakítani az eredetileg négylakásos társasháznak épített ingatlanon…

De az eltelt alig több mint két hétben láthatóan sok minden megvalósult a tervekből, már a belsőépítészeti és a lakberendezési munkálatok is javában folynak, egyes helységekben már csillár is lóg a mennyezeten

Hirdetés

-írja a Blikk.

Azt gondolom, ezen a szinten igazából minden csak pénz kérdése.

Ha a nagy szerkezeti átalakításokon már túl vannak, és már a finomhangolás zajlik, hamar véget érhet az építkezés

– mondta lapunknak a korábbi és a mostani felvételeink alapján egy építési vállalkozó, aki szerint feltehetően az augusztus 20-i tűzijátékot már a tetőteraszról csodálhatják meg az új lakók.

A turistalátványossággá vált luxusingatlant egyébként amennyire csak lehet, próbálják védeni a kíváncsiskodó szemek elől, a kerítés már elkészült részeit sűrű szövésű, zöld hálóval vonták be, hogy ne lehessen belátni a kertbe.

A hatalmas kapubejáróban pedig egy ideiglenesen felszerelt kamera figyeli, ki próbál közelebb kerülni az ingatlanhoz.

Hiszen ha május 28-a után újra engedélyezik a lakodalmak megtartását, úgy tudjuk, ők sem várnak már sokáig, a lehető leggyorsabban összekötik az életüket, és a lagzi után, a romantikus hagyományoknak megfelelően, Mészáros Lőrinc ölbe kapva Várkonyi Andreát lépheti át az új otthon küszöbét.

A média úgy tudja, mindkettejüket felvillanyozza, hogy hamarosan egybekelnek, az üzletember teljesen megváltozott, amióta a tévés a párja.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.