CímlapsztorikTudomány

Kifizettetik a kórházi ellátást az oltatlanokkal? Még kegyetlenebb világ jön!

Nem vicc, az oltatlanok fogják állni a kórházi számlát, saját felelősségre?!

Úgy tűnik, hogy egy nagyon komoly fordulóponthoz érkezhet a világunk, ami alapjaiban rúg fel majd minden humánumot.

A kórházi, vagyis egészségügyi ellátás költségét az oltatlanok fogják majd állni?

Hirdetés

Egyre valószínűbb, hogy ezt meg fogják lépni.

A jelenlegi tendenciák jól láthatóan afelé mennek, hogy az oltással élni nem kívánókat megbélyegezzék.

Még akkor is, ha sok esetben valamilyen alapbetegség vagy állapot nem tesz lehetővé, hogy oltakozzanak.

Ők most a “felelőtlenek”, a társadalom szemében, és már elkezdték hangolni a közvéleményt az “úgy kell nekik, ők nem akartak oltakozni” álláspontra.

Amerikában már van olyan példa, ami azt szorgalmazza, hogy azokkal a munkavállalókkal, akik nem akarnak oltakozni, gyakorlatilag előre “megfizettetnék” az ellátási költségeiket.

Az álláspont ugyanis kifejti:

Ha valaki saját akaratából vállalja az oltatlansággal járó kockázatot, akkor vállalnia kell azt a komoly egészségügyi terhet is, amit ráró a rendszerre az esetleges megbetegedése során.

A koronavírusos betegek kezelése és gyógyítása ugyanis hatalmas logisztikai és nem utolsó sorban igen kötelességes feladat az egészségügyben.

Éppen ezért az USA-ban van már több olyan vállalat, ahol azt tervezik:

Hirdetés

Egyszerűen lecsípnek a fizetéséből annak, aki oltatlan, hogy ezzel járuljon hozzá a járvány elleni védekezés költségeihez, vagy a jövőbeni ellátáshoz.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!