Egyéb

Kilakoltatta a vagyonos polgármester a 4 gyermekes magyar családot – RTL híradó

“Ez az aljas öltönyös g-ci hogy nem szégyellni magát?!”

Kiakadtak a polgármesterre az emberek. 3 millió forintért vásárolta meg a sváb parasztházat, a családnak pedig haladékot sem adott a kiköltözéshez.

Az ügy közben érdekes fordulatot vett, mert a rendőrség is nyomozni kezdett.

Hirdetés

Egy kis Veszprém megyei faluban, Bében elárverezték egy négygyerekes család házát.

A vevő Brunner Imre polgármester, aki egyedül licitált az épületre, így a kikiáltási áron, 3 millió forintért vehette meg azt.

Ráadásul a család hiába kérte, hogy találjanak valami megoldást, Béb első embere nem engedett. Most azonban az ügy egy feljelentés miatt érdekes fordulatot vett

– tudta meg az RTL Klub Házon kívül műsora.

A házat a gyerekek édesanyja még az első férjével közösen vette svájci frank alapú hitelből.

Amikor elváltak, az édesanya a gyerekekkel a házban maradhatott, viszont a volt férj sem a törlesztőrészleteket, sem a gyerektartást nem fizette.

Ha dolgozott, azt is feketén tette, így a tartozásait hivatalos úton nem lehetett vonni a jövedelméből.

A bajt tetézte, hogy az évek alatt elmaradt gyerektartást is a házra terhelték, aminek összege 2,7 millió forint.

Amikor megtudták, hogy nagy a baj, Béb polgármesteréhez fordultak segítségért, mert tudták, hogy a férfinak van a faluban még egy ingatlanja, ami üresen áll.

Hirdetés

A polgármester akkor azt mondta, nem tud segíteni nekik.

A család még azt is felajánlotta, hogy valahogy részletekben megpróbálják törleszteni az összesen 10 millióra rúgó tartozást, de közben árverésre bocsátották a házukat.

A családfő a határidő lejárta előtt három perccel még megnézte, hogy van-e licitáló, de akkor még nem volt.

Ebben a reményben éltünk. Ebben a pici reményben, hiszen amikor lejárt július 17-én a licit, 12 óra 57 perckor még semmi nem volt.

-mondta a családfő.

De másnap jött a döbbenet, amikor kiderült, hogy a határidő lejárta előtt két és fél perccel vitte el valaki a házukat. Ekkor még nem tudták, hogy kicsoda.

Napok múlva derült ki a kiküldött jegyzőkönyvből, hogy maga a polgármester vette meg a házat.

“Megkérdeztük, hogy mit szeretne a házzal. Tudunk-e maradni? Hogy visszavásárolhatjuk-e tőle. Mindenre azt mondta, hogy nem.

És akkor a férjem mondta neki, hogy valami haladékot szeretnénk kérni, és ő erre is azt válaszolta, hogy nem.”

A K-monitor közérdekű adatigényléssel kikérte a polgármester legutóbbi vagyonnyilatkozatát. Ebből kiderült, hogy 2022 januárjában két háza, nyolc egyéb ingatlana, valamint 3 és fél millió forintos megtakarítása volt, azaz pontosan annyi, mint amennyiért a házra lehetett licitálni.

Ez két okból is érdekes, egyrészt, mert a licitárat az önkormányzat állapította meg, másrészt mert a vagyonbevallásában majdnem pont ennyi megtakarítása volt a település első emberének.

-hangzott el a műsorban.

A kilakoltatott család ezért hivatali visszaélés matt feljelentést tett a rendőrségen.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya az RTL Klub kérdésére megerősítette, hogy hivatali visszaélés miatt nyomoznak ismeretlen tettes ellen, de ennél több információt nem adtak.

Ha esetleg beigazolódna a bűncselekmény, és vádat emelnének a polgármester ellen, a család akkor sem kaphatná vissza a házát

-mondta Dr. Nagy Natália, az Utcajogász Egyesület jogásza.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!