Tudomány

Kimondták az igazságot a kínai vakcinákról: hazánkban rengeteg ember vesztét okozhatták?

Azt is elmondja a tanulmány, hogy ez hogyan következett be. Sokan végig ezt “papolták”…? Ezeket az embereket meg lehetett volna menteni!

A Telex megírta:

Július végén megjelent a HUN-VE néven futó vizsgálatsorozat harmadik része. Ez az a kutatás, amely a Magyarországon használt koronavírus-vakcinák hatékonyságát méri fel szisztematikusan.

Hirdetés

Ebben pedig súlyos következtetéseket vonnak le a kínai vakcinával kapcsolatban.

A szerzők között ott van Müller Cecília és Kásler Miklós is.

A HUN-VE 3 a tavaly őszi járványhullám alatti vakcinahatékonyságot vizsgálta az akkor domináns delta variáns ellen, és arra jutott, hogy bár az oltás beadása után idővel minden vakcina hatékonysága csökken, szinte minden tekintetben a kínai Sinopharm-oltás nyújtja a legalacsonyabb védelmet, ráadásul a mára alapvető fontosságú emlékeztető oltásként adva is sokkal kevésbé válik be, mint a többi, itthon használt vakcina.

A vizsgálat már több mint egy hónapja jelent meg, de sehol nem kommunikálták az eredményeit.

Azaz hallattak róla lényegében.

Ez több kérdést is felvet, mivel a kormány volt, mely propaganda szerűen nyomatta a kínai oltást és többségében időseknek, 60 év felettieknek adták, noha maga a gyártó sme végzett kísérleteket 60 év felettieken és ez benne is foglaltatott a szakami dokumentációban.

A vizsgálatban több mint nyolcmillió 18-100 éves résztvevő adatait elemezték.

Az eredményeknél statisztikai módszerekkel korrigálták a nemből, életkorból, alapbetegségekből és az oltás időpontjából adódó eltéréseket is. Ez azért fontos, mert a különböző vakcinákat más életkorú, nemű, és krónikus betegséggel rendelkező alanyok kapták.

Ezt a képet árnyalta tovább a HUN-VE 3: az oltások hatékonyságának csökkenésével és az emlékeztető oltások egyre fontosabbá válásával a Sinopharm-vakcina még inkább kilóg a mezőnyből.

Hirdetés

Vagyis valóra vált amitől korábban mindenki tartott, de nem lehetett beszélni róla.

Mégpedig az, hogy a kínai oltások kevésb é hatékonyak voltak.-

Biztosan voltak olyan emberek, akik emiatt haltak meg, mert nem a megfelelő hatékonyságú vakcinát kapták meg, hanem a kínai Sinopharmot.

Önmagában tehát nem félreérteni: nem maga az oltás, hanem a nem megfelelő oltás hozzájárulhatott egyesek elvesztéséhez.

A 65 év felettieknél a Pfizer-BioNTech oltásából adott emlékeztető adag 88-93 százalékra tornászta fel a védettséget (attól függően, hogy mi volt az alapoltás), a Moderna vakcinája pedig 92-96 százalékra, míg a Janssené 73-86 százalékra.

Azoknál viszont, akik a Sinopharm vakcinájából kaptak emlékeztető oltást, a fertőzés elleni védettség csak 27-75 százalékos volt.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partner oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.