CímlapsztorikÉrdekes világTudomány

Kína a Napot is lehazudja az égről a vírus eredetéről – nyomon vannak a WHO tudósai?

Bizonyos értelemben valóban az ember hozta létre a vírust – elmondták miért gondolják így, és hogy milyen bizonyítékok vannak arra, hogy Kína elsunnyog valamit…

A kínai állami médiában intenzíven cikkeznek arról hogy a koronavírust import fagyasztott ételek csomagolásán fedezték fel, és alapos kutatás zajlik azzal kapcsolatban, hogy a koronavírus már jelen lehetett-e Kína határain túl 2019. december előtt.

A People’s Daily című állami lap múlt héten egy Facebook-posztban egyenesen kijelentette: minden rendelkezésre álló bizonyíték arra utal, hogy a koronavírus-járvány nem a kínai Vuhanból ered.

Hirdetés

Vuhanban fedezték fel a koronavírust, de nem innen ered

– idézték a bejegyzésben Zeng Guang korábbi járványügyi vezetőt.

A lap megkeresésére a külügyminisztérium szóvivője arról beszélt, nagyon fontos megkülönböztetni, hol azonosították először a koronavírust, és hogy hol fertőzött meg először embereket.

Az érdekes ebben az, hogy valóban jelentek meg olyan tudományos kutatási eredmények, melyek azt hozták ki, hogy 2019 márciusában Barcelonában már ott volt a szennyvízmintákban a koronavírus, azonban ezt a tanulmányt azóta is rengeteg kérdés övezi, és sokak szerint nem hiteles.

A kínaiak a Lancet nevű nívós tudományos folyóirathoz eljuttatott tanulmánya azt állítja, hogy az első eset az indiai szubkontinensen történhetett.

Az indiai szubkontinensen terül el Banglades, Bhután, India, a Maldív-szigetek, Nepál, Pakisztán és Srí Lanka, de Kína nem.

Michael Ryan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti igazgatója azt mondta a múlt héten, minden ezzel kapcsolatos információ spekuláció.

Szakértők szerint a kínai rezsim tisztában van vele, hogy az országból ered a vírus, de próbálnak alternatív történeteket kreálni annak érdekében, hogy enyhüljön rajtuk a nyomás.

Kína szavahihetőségét kérdőjelezi meg az a tény is, hogy nem igazán akarnak együttműködni független szakértőkke

Hirdetés

A WHO kutatói idén Vuhanba utaztak, de nem engedték be őket arra a piacra, ahol feltehetően kialakult az első gócpont.

A szervezet hamarosan egy újabb csapatot küldhet a helyszínre, de ennek még mindig nincs időpontja.

A legtöbb tudós ma egyetérteni látszik abban, hogy a vírus bizonyos értelemben tényleg mesterséges eredetű, azaz mi hoztuk létre, az emberiség, méghozzá azzal, hogy a természet eddig érintetlen területeire hatoltunk be.

Megnőtt a vadhús fogyasztás, érintetlen tájakra vonultunk be, miközben ezek a vírusok, így a koronavírus is ott szunnyadt, már régóta egyes állatfajokban, közöttük “ugrálva”.

A WHO és a világ egy emberként kérdezi: HONNAN ered a koronavírus?

Miért Vuhan négye szintű víruslaborja közelében jelent meg először egy halpiacon?

Miért végeztek ott az elmúlt években pont koronavírus kísérleteket, és miért tároltak ott vérmintákat koronavírusos denevérektől?

A tény, hogy Kína a Napot is lehazudja az égről, meglehetősen nyugtalanító, és sokak szemében a legvadabb konteókat igazolhatja.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Ha tetszett, kövesd partnerünk tartalmait is!

Iratkozz fel a csatornára.

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.