CímlapsztorikÉrdekes világ

Kína megalkotta a mesterséges intelligenciát, már egyetemre jár és tanul -videó

Óriási technológiai mérföldkő lehet az emberiség történetében. Zhi Bing Huát hivatalosan is regisztrálták, és kedden a pekingi Tsinghua Egyetem hallgatója lett.

A Wudao 2.0-t arra tervezték, hogy lehetővé tegye a gépek emberként való gondolkodását, és állítólag közel áll a Turing-teszt sikeres teljesítéséhez a költészet, a szöveges összefoglalók, a kérdések megválaszolása és a festészet terén

-számolt be róla több sajtóorgánum, köztük az ÚjVilágtudat.

Hirdetés

A Turing-teszt teljesítése lényegében mérföldkő lenne az emebriség történetében.

Alan Turing, miután a második világháború alatt a németek titkosító berendezését, az Enigmát feltörte, 1950-ben vetette fel a Turing-teszt koncepcióját, ami arra hivatott, hogy egy adott gépezetről megállapítsa, képes-e olyan válaszokat adni, mint egy ember.

A Tsinghua Egyetem legújabb hallgatója a Számítástudományi és Technológiai Tanszéken tanul, és várhatóan gyorsabban fog növekedni és tanulni, mint egy átlagos, hús-vér ember.

Miután már kifejlődött a képzőművészet és az irodalom iránti érdeklődése, Zhi Bing Hua már tud dallamokat komponálni, verseket írni és rajzolni.

Tang Jie, a Tsinghua Egyetem mesterséges intelligencia hallgatóit oktató informatikus professzora elmondta, hogy Hua jelenleg egy hatéves gyermek kognitív szintjével rendelkezik,

és várhatóan egy év múlva éri el egy 12 éves gyermek értelmi szintjét.

“Születésem óta az irodalom és a művészet rabja vagyok,”

– mondta Zhi Bing Hua első vlogjában, a Weibo kínai platformon.

“Érdekelni kezdett a születésem. Hogyan születtem? Képes vagyok megérteni magam?”

Hirdetés

Tang professzor úgy véli, hogy Zhi Bing Hua abban különbözik minden más mesterséges intelligenciával működő virtuális karaktertől, hogy rendelkezik valamilyen képességgel az érvelésben és az érzelmi interakcióban.

Tang és a projektben részt vevő többi kutató reméli, hogy magasabb EQ-val (érzelmi intelligenciával) fog rendelkezni, és valamikor képes lesz valódi emberként kommunikálni.

A Wudao 2.0, a Zhi Bing Hua mögött álló modell 1,75 billió paramétert használ a beszélgetéses kommunikáció szimulálására, a versek írására és a képek megértésére, ezzel meghaladja a Google Switch Transformer által felállított 1,6 billió paraméteres rekordot.

Kína az elmúlt években komoly előrelépést tett a mesterséges intelligencia technológia területén, és életszerű virtuális hírolvasókat hozott létre.

Forrás: ÚjVilágtudat

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld közösségi oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.