CímlapsztorikTech-Kütyük

Korlátlan, tiszta és ingyenes energiaforrást találtak, már kísérleteznek is vele

Az egész világot, mindannyiunk életét megváltoztathatja.

A háború miatt minden bizonnyal felgyorsulnak azok a folyamatok, amelyet a fosszilis tüzelőanyagok kiváltását célozzák.

Kínai tudósok az űrben végeztek kísérletet a napenergia begyűjtésével és hasznosításával, ez pedig jó módszer lehet arra, hogy idővel az egész Földet korlátlan, tiszta energiával lássuk el.

Hirdetés

A kínaiak még csak egy aprócska lépést tettek meg, de a technológia működőképesnek tűnik.

Részleteket ugyan nem árultak el, annyi azonban kiderült, hogy egy 75 méteres acélszerkezet szolgált a teszt alapjául.

Ezzel gyűjtötték be közvetlenül a Napból érkező energiát, amit aztán elektromos árammá alakítottak át.

Az ötlet már tavaly nyilvánosságra kerül, de most kis léptékben meg is valósították.

Ha minden a tervek szerint halad, akkor 2050-re érik el a gigawattban mérhető termelési mennyiséget, de ehhez akár 10 ezer tonnányi terhet is el fel kellene előbb juttatni az űrbe.

Egy Földön kívüli naperőmű független az időjárástól, nem kell számolni a rossz idővel, sőt az éjszakákkal sem, így szinte folyamatosan képes megújuló energiát termelni.

Ezt egyelőre a kínaiaknak 55 méteres távolságba sikerült eljuttatniuk mikrohullámok segítségével, de amíg a hatalmas erőmű termelni kezd, addig minden bizonnyal megoldják a hatékony szállítás problémáját is.

A technológia alkalmazásán több ország is gondolkodik, mégis ez volt a legelső értékelhető eredményeket hozó kísérlet.

Azt ugyanakkor a kínaiak is elismerik, hogy a széles körű használatig még több generációt kell várni, de legalább már megcsillant némi fény az alagút végén ezen a téren is.

Hirdetés
Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!