CímlapsztorikÉrdekes világ

Kötelezővé tették az oltást az iskolákban és egyetemeken!

Figyelem, ez rengeteg embert érinthet!

Kötelezővé tették a koronavírus elleni oltást az állami iskolák és egyetemek, főiskolák dolgozóinak – ez volt a hét egyik legfontosabb oktatási híre.

A maszkot újabb egyetem hallgatóinak kell felvenniük, és az óvodák is szigorítottak a szabályokon.

Hirdetés

Előírhatják a koronavírus elleni oltást a dolgozóiknak a munkáltatók – ezt csütörtökön jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A döntés a tanárokat, az óvodapedagógusokat és az egyetemi, főiskolai oktatókat is érinti, az állami iskolák és egyetemek, főiskolák dolgozóinak be kell magukat oltatniuk, ha eddig nem tették.

Az óvodapedagógusokról a polgármesterek döntenek, ők ugyanis jellemzően önkormányzati óvodákban dolgoznak.

A magán- és alapítványi iskolák, egyetemek és főiskolák oktatóinak, dolgozóinak meg kell várniuk a fenntartó döntését.

A gyesen, gyeden lévő, illetve tartósan távollévő tanároknak, óvodapedagógusoknak, oktatóknak – akárcsak a versenyszférában és az állami szféra más területein – nem kötelező beoltatniuk magukat.

Ahogy azoknak sem, akiknek orvosi igazolásuk van arról, hogy a védőoltás számukra „ellenjavalt”. További részleteket itt találtok.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.