CímlapsztorikÉrdekes világ

Jön a kötelező maszkviselés: megszólalt az orvosi kamara

Minden zárt térben kötelezővé válhat a maszkviselés.

Itt vannak a részletek, és hogy mikortól várható!

„Egyetlen védekezési mód sem tud teljes eredményt produkálni, tehát nem igaz, hogy csak az oltás mindent megold, vagy önmagában a maszkviselés, vagy a távolságtartás, vagy a személyi higiénia.

Hirdetés

Ezek együtt azonban már tudnak eredményesek lenni”.

Mivel fontosnak tartja az átoltottság növelését, támogatják, hogy a munkáltatókat is bevonták.

A kötelező maszkviselést pedig még általánosabban rendelnék el, nemcsak a tömegközlekedésen, hanem minden zárt térben”

– nyilatkozta Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke, annak kapcsán, hogy kormány múlt héten szigorította a járvány elleni intézkedéseket.

Mint ismert, a kormány bejelentette, hogy a romló járványhelyzet miatt novembertől újra kötelezővé teszik a maszkviselést a tömegközlekedésen, a munkáltatóknak pedig lehetővé teszik, hogy előírják a dolgozóiknak a koronavírus elleni oltást, az egészségügyi intézményekben pedig látogatási tilalmat rendelnek el.

Kincses kifejtette azt is, hogy ezt a lépést már korábban meg kellett volna tenni.

Az egészségügyi szakember azért is áll a hármas védekezés pártján, és tartja fontosnak, mert az adatokból már látják, hogy az oltottak is megbetegednek és fertőznek akár láthatatlanul, mert nincsenek tüneteik, de az általuk okozott fertőzésbe az oltatlanok aztán bele is halhatnak.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!