Érdekes világ

Közeleg az emberi civilizáció pokla: 7 szűk esztendő vár ránk, és élelmiszerválság?

20 éve először idén csökkent a világ hústermelése. Az elemzők vészjósló jövőt vázoltak fel.

A gazdaság nem fog tudni ennyi embert etetni, 2050-re elszabadulhat a pokol…

20 év után először csökkent a világ hústermelése

Vészjósló jelek láthatók a nemzetközi hústermelésben.

Hirdetés

Az idei lehet az első év az elmúlt több mint 20 évben, amikor a világ hústermelése csökken, ami főként a Kínában pusztító afrikai sertéspestis számlájára írható – olvasható az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) új elemzésében.

Mások azonban úgy vélik, hogy az ilyen és ehhez hasonló esetek egyre gyakoribbak lesznek.

Emellett a termőföldek termelőképessége is jelentősen csökkent az elmúlt évtizedekben, ami a mezőgazdaság eltartóképességét is jelentősen rontja.

Arról nem beszélve, hogy az ENSZ szintén friss jelentése szerint már most is nehezen tartható fenn a jelenlegi globális éhség.

Azonban 2050-re 10 milliárd éhes szájat kell majd etetni, ez pedig a jelenlegi keretek közözt már nem fog menni…

2050: 10 milliárd éhes száj

Sokak szerit csak az úgynevezett “bolygódiéta” menthetné meg a világot, mely napi 2500 kalóriát tartalmaz.

Az észak-amerikaiaknak 84 százalékkal kevesebb vörös húst és az eddigieknél hatszor több babot és lencsét, az európaiaknak pedig 77 százalékkal kevesebb marha-, disznó- és vadhúst, de tizenötször több dió- és magfélét kellene fogyasztaniuk ahhoz, hogy 2050-ben mind a 10 milliárd ember egészségesen táplálkozhasson.

Sara Menker az élelmiszerválságról szóló előadása kutatásai alapján:

Szerinte egyébként alig egy évtizedre vagyunk ettől.

Hirdetés

Valamint a Föld se zsigerelődjön ki végképp.

Az utóbbihoz a vörös húsok és a finomított cukrok arányának radikális csökkentése szükséges, és még hatványozottabban emelni kell a zöldségek, gyümölcsök, hüvelyesek, valamint a diófélék részesedését a globális étrendben.

7 év szűkös esztendő, élelmiszerválság és globális éhezés

Sokak szerint az élelmiszerválság kialakulásáig nem kell 2050-ig várni, már a következő évtizedben kialakulhat.

Ez pedig azt jelenti, hogy a pesszimista becslések szerint akár az emberiség fele, más esetben 2-3 milliárd ember fog majd éhezni, közülük pedig sokan meg is halnak.

7 éves szűkös esztendő, ahogyan a Biblia és egyes “világvége” jóslatok is emlegetik.

A válság újrarendezi majd a társadalmi viszonyokat, kényszeríti a mezőgazdaságot és az ellátó rendszereket az újratervezésre

Sokak szerint a vész elkerülhetetlen lesz, mert az emberi társadalom és a jelen kor fogyasztói világa egyszerűen alapjaiban épül rá a bolygó kizsákmányolására.

A mértéktelen dorbézolásnak pedig súlyos böjtje lesz, amit óriási veszteségek árán fogunk majd megtanulni.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.