CímlapsztorikÉrdekes világ

Kozmikus hullámok söpörhetnek végig a Földön: világvégére figyelmeztet egy lelkész

Mindenki a férfi állításaival kezdett foglalkozni, még a NASA is megszólalt az ügyben.

Nem telik el nap, hogy valaki ne kiáltana ki újabb világvégét.

Egy lelkész azt állítja előadásain, hívei és az egész világ előtt, hogy hamarosan bekövetkezhet Jézus második eljövetel.

Hirdetés

És hogy ez az egész szorosan összefügg majd egy csillagászati eseményláncolattal, amely során kozmikus hullámok söpörnek majd végig a Földön.

Az ügy akkora port kavart, és Begley lelkész szavai olyan sok emberhez elértek, hogy kisebb pánik alakult ki, és rengetegen felfigyeltek az általa felvázolt jövőre.

Még a NASA is kénytelen volt megszólalni az ügyben.

Kozmikus hullámok ugyanis valóban léteznek, és képesek keresztülhaladni bármely planétán.

Ugyanakkor ezek a részecskék nem tudni, hogy pontosan milyen hatással ennének a bolygónkra.

A lelkész sem pontosította álláspontját, hogy pontosan mire gondolt a kozmikus hullámok alatt.

A NASA eddigi ismeretei szerint ezek képesek a fénysebességgel való terjedésre, és jelentős szerepük van a kozmoszban, de aligha fognak világvégét okozni, különösen nem a közeljövőben.

A lelkész szerint mindannyian érezni fogjuk ugyanakkor az energia áramlását.

Ez egyfajta átalakulása lesz a világunknak, így ebben az értelemben a jelenlegi régi, ismert világ vége szakad.

Hirdetés

A NASA álláspontja ugyanakkor változatlan, sem most, sem a közeljövőben nem tudnak olyan eseményről, mely megsemmisítené, vagy a feje tetejére állítaná az életet a bolygónkon.

Így mindenki nyugodtan megveheti a tartós tejet!

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!