CímlapsztorikÉrdekes világ

“Látnom kellett, hol halt meg a fiam”: összetört Attila édesanyja

Az egész országot megrázta nemrég a hír, miszerint a helyszínen életét vesztette egy 21 éves férfi, amikor szombatra virradó éjszaka két személygépkocsi ütközött a debreceni Vágóhíd utcai felüljárón.

Egy luxusautó ismeretlen okokból áttért a menetirány szerinti bal oldali sávba, majd Attila gépjárművébe rohant.

A létavértesi áldozat 45 km/órával haladt a saját sávjában 25 éves, de masszív autójával. A Volkswagen Golf 3-as kabriót a család fél évvel ezelőtt vásárolta.

Hirdetés

A balesetben annyira összetört, hogy nem lehetett felismerni.

Az ütközés erejét mutatja, hogy a sofőr üléssel együtt kizuhant az autóból. Amire a fiatal édesanyja kiért a helyszínre, Attila holttestét elszállították

-írja a haon.hu a Bors információi alapján.

Muszáj volt kimennem, hiszen az én kisfiam halt meg a helyszínen. A vasúti sín korlátján maradt egy kis szövetdarab a gyermekemből, azt én szedtem össze

– zokogott Anna, Attila édesanyja.

A Bors információi szerint Attila elektrotechnikusnak tanult, majd fegyveres biztonsági őrként helyezkedett el.

Édesanyja elmesélte:

majdnem a húga is ott ült Attila mellett a kocsiban azon a végzetes napon. A fiatal férfi azonban valamiért nemet mondott neki. A tinilány ennek köszönheti az életét.

– Nem akarjuk hagyni, hogy a vétkes sofőr megússza. Nem hagyhatjuk annyiban. Nem lehet feldolgozni, hogy a fiamat soha többé nem ölelhetem meg.

Hirdetés

Ő volt a mindenem. Rajta kívül egy 17 éves lányom van.

A baleset előtt is menni szeretett volna a bátyjával, ám Attila határozottan megmondta, hogy most nem mehet. Hogy miért, nem tudjuk. Máskor soha nem utasította vissza a testvérét

-emlékezett vissza Anna.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!