Magasugrás Hadművelet : 100 évre titkosított anyag számol be ufókkal való összecsapásról az Antarktiszon!
Az egyetlen feljegyzett, és ismert esemény, amiben az amerikaiak szembesültek a német csészealjakkal.
Az esemény a mai napig titkosítva van, és a haditengerészet tagad minden ezzel felmerülő történet hitelességét, de egy olyan esemény, aminek több mint 4000 szemtanúja van, nehéz titokban tartani.
1945 jelentős év volt a németek külső támaszpontjainak feltérképezésében a tengelyhatalmak szempontjából.
Több birodalmi tengeralattjárót azonosítottak az Antarktisz közelében. Némelyikük feladta magát, de legtöbbjük ellenállást tanúsított.
Egyet június 10.-én fogták el, ami nem viselt semmilyen azonosítót. Teljes rakomány és legénységi jegyzőkönyve állítólag megsemmisült, de feltételezések szerint titkosított anyaggá vált.
Augusztus 17.-én az U-977 jelzésű német IXC/40 osztályú tengeralattjáró, és legénysége feladta magát Argentína partjainál, a Mar De Plata kikötőben.
A hajó kapitánya Heinz Scheaffer azért választotta ezt, mert itt már működött az ODESSZA program, amiben az egykori SS tagok szervezete a náci katonáknak adott menedékjogot, és bújtatott Dél-Amerikában. Senki nem adott információt arról, hogy mi volt a céljuk mielőtt kapitulált volna a birodalmi kötelékekből, csak azt, hogy május 2.-án indultak el titkos céljuk felé az U-530-as számú, azonos típusú tengeralattjáróval a megszállt Norvégiából, de már az Antarktisz felől tartottak visszafelé.
66 napot töltött küldetésben, ami bőven elég idő ahhoz, hogy párszor végighajózzon az Atlanti óceánon. Az amerikaiak, és az angolok tudták, hogy még egy hajót kell keresniük, és vadászatot indítottak a felkutatására, de sikertelenül.
Viszont a nyár vége előtt elfogtak egy másik érdekes német tengeralattjárót, az U-234-est szállítót.
A rakománya atombombához előkészített uránium volt, és a V2-es rakéta teljes tervrajza. Célja Japán volt, de nem északról, hanem a déli pólus felől indult.
Ez keltette fel az amerikai haditengerészet figyelmét arra, hogy az Antarktisz környékén is kell, hogy legyenek még rejtett német támaszpontok.
Egy éves felkészítés után megbízták Richard Evelyn Byrd admirálist, hogy kutassa fel ezeket a támaszpontokat, és semmisítse meg azokat, amihez minden támogatást megkap az amerikai haditengerészettől.
Nem véletlenül választották Byrd admirálist, ugyanis legendás sarkutazóként is ismerhetjük, és testhezálló volt a feladat számára.
Ugyan a hadműveletet nyilvánosan szimpla kutatóexpedíciónak minősítették, ahhoz képest kissé túlzóan hangzik a leltár:
-1db nehézcirkáló ami a vezérhajó, a USS Mount Olympus ACG-8
-1db repülőgép-hordozó ami akkor a legmodernebbnek számított a USS Philippine Sea
-2db romboló USS Brownson, és USS Henderson
-6db cirkáló, és tanker: USS Cacapon, USS Canisteo, USS Currituck, USS Pine Island, USS Merrick, és USS Yancey
-1db hadászati tengeralattjáró, a USS Senett
-2db jégtörő hajó USS Burton Island, és USCGC Northwind
-90 db repülőgép és helikopter
-4700 fős személyzet
-7tonna ellátás
Az expedíció neve is árulkodik céljáró: Magasugrás Hadművelet (Operation High Jump).
6 hónaposra tervezték a bevetést, de 8 hónapra lett felkészítve a legénység. 1946. december 2.-án elindultak, de 2 hónap múlva megszakították.
Az amerikai haditengerészet egyik legnagyobb flottája a szó szoros értelmében sarkon fordult, és menekülésre kényszerült. Mikor hazaértek Byrd admirális az atombombák azonnali bevetését kérvényezte a kongresszusban. Vajon mi lehetett az, ami egy ilyen tapasztalt tengernagyot ekkora haderővel a háta mögött menekülésre kényszerített?
1947 januárjában kezdték el felderíteni annak a földrésznek a partjait, amit korábban a németek Neu Schwabenland néven lefoglaltak.
Minden a terveknek megfelelően haladt, amikor Február 26.-án rajtaütésszerű támadás érte őket. A veszteség: egy romboló, a USS Merrick és teljes személyzete, a légierő fele, számos tiszt, pilóta, és matróz meghalt a támadás folyamán.
Az ellenséges gépek feltűnése olyannyira meglepés szerű volt, hogy semmivel nem tudták előre jelezni, és felkészülni a támadásra.
A víz alól bukkantak fel. De a legmegdöbbentőbb, maguk az ellenséges gépek voltak. Az addigi ismeretek alapján semmivel nem tudták összehasonlítani őket.
Olyannyira gyorsak voltak, hogy megfigyelni sem tudták őket részletesen, de az bizonyos, hogy csészealjformájuk volt, és a német birodalom fenségjeleit viselték.
Manővereik teljesen hihetetlennek tűntek, szinte labdaszerűen pattogtak.
Pillanatok alatt irányt tudtak váltani, és visszabukni a víz alá. A fegyvereik sem hétköznapiaknak számítottak.
Valamilyen vörös nyalábot lőttek ki. Szilárd lövedéket nem tartalmazott, de hőenergiája átolvasztotta a hajótesteket, és pillanatok alatt megsemmisítette a felszállt repülőgépeket.
A legtöbb tiszt egyöntetűen állítja, hogy nem vetették be magukat 100%-osan, és inkább csak figyelmeztetésnek szánt támadás volt elrettentés céljából.
Byrd admirális a halálos ágyáig váltig állította a csészealjak támadásának hitelességét az Antarktiszon.
Még a saját taktikai térképén is használt csészealj formájú modelleket birodalmi fenségjellel. A küldetés egy életre rányomta pecsétjét hátralévő életére.
Hogy a Magasugrás Hadműveletet mi szakította meg, és valójában mi történt arra 2047-ig várnunk kell. Hadiászati dokumentumokat 50, és 70 évre szoktak titkosítani.
Akkor ez miért kapott 100 év pihenőt?
