Misztikum

Magyar Atlantisz a Balaton mélyén? Elsüllyedt város nyomaira bukkantak

Losta szigetéről régen tényleges feljegyzések voltak, sőt, még egy ódon térképen is helyet kapott…

A kérdéskörrel Dr. Tóth Attila is foglalkozott már több ízben.

Ő volt az, aki rengetek apró részletnek utána ment, aki feltárta az egykori szigetlakók ősi “emlékeit”, és azt, hogyan merült víz alá, akárcsak Atlantisz.

Hirdetés

Ezek római, és bronzkori maradványok.

Kevesen tudják, de a Balatonnak egykor négy szigete is volt.

Ezek egy része ősi városokból, közösségekből állt, ezeknek adott otthont.

Korabeli oklevelekből és régészeti leletekből tudni lehet róluk, de Losta szigetét még egy térkép is mutatja, így bizonyos, hogy létezett.

Az ez idő szerint 600 négyzetkilométer kiterjedésű, pár száz éve azonban még legalább másfélszer nagyobb magyar tenger elsősorban a Szigligettel szemközti Nagyberek, valamint a Kis-Balaton térségében terjeszkedett túl – helyenként 10-15 kilométerrel is – a jelenlegi medervonalon.

A magyar tenger vízszintje ugyanis a 13. és 17. század között nem kevesebb mint 6-7 méterrel volt magasabb a jelenleginél.

Visszatérve a konkrét témára, Losta szigetére:

Egyes kutatások során már korábban is találtak Sajkod közelében rejtett utakat, és elsüllyedt szigetmaradványokat.

Egyes térképek Lostaként emlegetik de ismert másik neve Lustah.

Hirdetés

Sajkodnál és Szándónál a búvárrégészek régen megpróbálták feltérképezni, mit rejt a mélység, ekkor kerültek elő érdekes dolgok a melyből, amik a térképek információit is alátámasztották.

Egy XIII. századi oklevélben megemlítenek egy Losta nevű szigetet, ami a Tihanyi-félszigettől nyugatra helyezkedett el.

Szinte valamennyi régész állítja: valóban létezett Losta szigete, azonban mivel a Balaton alja eleve nagyon iszapos és üledékes, így aligha van esély a feltárásra.

A szakértők szerint is igen vastag iszapréteg rakódhatott le az egykori szigetre.

Azok a búvárrégészek, akik annak idején merülést tettek a területen, arról számoltak be, hogy az elhelyezkedés és a tómeder állapota alapján el tudják képzelni, hogy valóban lehet ott valami.

Kerültek már elő ősi vázák és eszközök maradványai, de mindez idáig nem találtak rá konkrét épületekre, tehát magára az elveszett magyar Atlantiszra…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.