CímlapsztorikEgészségünk

Magyar tudós beszélt a rák végső titkáról: vége annak, hogy halálos ítélet legyen a betegség

Dr. Peták István rákkutatóval készített interjút a 24.hu, melyben elmondta a tudós, hogy a ráknak milyen felfedezései tették az utóbbi időkben lehetővé azt, hogy minden eddiginél hatékonyabban tudják kezelni.

A rák végső titkára is rájöttek, legalábbis úgy tűnik hogy sikerült feltérképezni a rettegett kór működését és eredetét.

Ez pedig olyan fegyvert adott a kezükbe ellene, amivel ma már kijelenthető: a rák nem egyenlő a halálos ítélettel.

Hirdetés

Sőt….

Dr Peták István elmondta, hogy gyakorlatilag a jövő gyógyszereivel esnek neki a betegségnek, és ha időben van felismerve, egyre nagyobb a túlélési esély, vagy a teljes gyógyulás aránya.

Dr. peták elmondta azt is, hogy a rák egy genetikai alapú betegség: az adott beteg egy bizonyos génje hibás, születetten vagy szerzetten, és ez a hiba okozza a daganatot.

Ez azt is jelenti, hogy ha létezik egy gyógyszer, ami az adott génhibát javítja, akkor az már egy meglévő daganatot is visszafordíthat.

Gyakorlatilag kikapcsoljuk a beszorult kapcsolót.

A gén kódolja az információt egy-egy fehérje legyártásához, és vannak olyan gének, amik olyan fehérjéket termelnek, melyek a sejtek osztódásának a szabályozásában vesznek részt.

Jelenleg úgy tudjuk, hogy van huszonötezer génünk, és ebből hatszáz olyan, ami ebben a folyamatban részt vesz: információt gyűjt a környezetéből, a többi sejttől, hogy kell-e osztódnia vagy sem, és utána ezt az információt eljuttatja a sejtmagig, ahonnan elindul az osztódás.

Ezek a fehérjék információs láncokat alkotnak, és ha bármelyik eleme ennek a láncnak meghibásodik, és egy fals jelet ad, akkor olyan jel éri el a sejtmagot, hogy osztódnia kell akkor is, ha kívülről nincs is ilyen információ.

Ma már azt is tudjuk, hogy ebben a hatszáz génben hatmillió-féle mutáció jöhet létre, ami nagy szám ugyan, de véges, ami jó hír:

Hirdetés

Véges számú emberi gén van, véges számú daganatot okozó gén, és véges számú mutáció – tehát a kutatóknak mégiscsak van arra reménye, hogy elérjenek mérföldkövekhez

-jegyzi meg a szakember.

Meggyógyulhat-e, mondjuk, egy végstádiumos beteg, ha van gyógyszer az ő génhibájára, és meg is kaphatja azt?

Dr. Peták István azt mondja, hogy ha időben el van csípve a betegség, akkor ma már tényleg nem halálos ítélettel felérő betegség a rák.

Azt azonban látni kell, hogyha valaki rossz állapotban van, a szervei is végstádiumban vannak, már nehezen menthető, de ugyanígy van a megfázással is, ami rámehet a tüdőre.

Végső soron ma is bele lehet halni egy elfajult gyulladásba, vagy bármilyen általános betegségbe, ha elfajul.

A ráknál is ugyanez a helyzet, ha valaki már nagyon rossz állapotban van , akkor már semmi sem segít.

Ellenben ha időben el van csípve, a legsúlyosabb rákos megbetegedések is visszafordíthatók, jó eséllyel gyógyíthatók.

Forrás: 24.hu

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.