Tudomány

Magyar tudósok a Nobel-díj küszöbén: felfedezhették az ötödik természeti erőt, az egész világ erről beszél

A CNN már most világszenzációként tálalta.

A tudományos világ szerint Nobel-díjat érdemelhet, és közelebb vihet minket a sötét erő megértéséhez, mely a kozmoszt alkotja.

Az MTA Atommagkutató Intézetének Debrecenben található komplexumában olyan részecskére bukkantak, mely megváltoztatja az egész világot.

Hirdetés

A létezését eddig nem lehetett tudni, csak sejteni, felfedezése pedig óriási hatású lehet.

Ezzel ugyanis a magyar tudóscsoport az ötödik természeti erőt fedezhette fel.

A világunkat összesen négy természeti erő alkotja a tudomány jelen állása szerint: a gravitáció, az elektromágneses kölcsönhatás, az erős és a gyenge magerő.

Debrecenben azonban egy x17-nek elnevezett részecske jelenlétét mérve szinte biztos, hogy van egy ötödik természeti erő is.

Az eset még 2016-ig nyúlik vissza.

2016-ban arról számoltak be, hogy amikor a berillium atom szívében elhelyezkedő atommagot (8Be) gerjesztették, és annak vizsgálták az elektron-pozitron pár kibocsátását, akkor az erre vonatkozó elméleti leírástól határozott eltérést, anomáliát figyeltek meg.

Az anomália csak egy új részecske feltételezésével volt magyarázható. Az irodalomban ezt a részecskét X17-nek nevezték el.

Az X17 létezését azonban a részecskefizika széles körben elfogadott „standard modellje” nem tudta értelmezni.

Ezért sokáig nem is gondolták, hogy létezik.

Hirdetés

Eleinte ugyanis a műszaki mérések hibájával magyarázták az egészet.

Valójában ez egy ötödik erő, az úgynevezett sötét erő felfedezését jelentené, aminek a kutatása jelenleg nagy erőkkel folyik a világ nagy részecskefizikai laboratóriumaiban.

Jonathan Feng nemzetközi hírű kutató szerint szerint ez akár Nobel-díjat is érhet.

Krasznahorkay Attila a CNN kérdésére elmondta:

“Az idei új publikációjukban a hélium atom magját (4He) gerjesztették, és hasonló kísérleteket végeztek, mint korábban a 8Be-al. Megfigyeltek egy másik anomáliát, amit ugyanazzal az X17 részecskével tudtak értelmezni.”

Az atommag tartalmazza az összes eddig ismert kölcsönhatást, sőt valószínűleg az eddig ismeretlen ötödik kölcsönhatást is

– tette hozzá.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.