CímlapsztorikÉrdekes világ

Magyarokon a világ szeme: halálos vírus elszabadulását állíthatják meg

Ha nem járnak sikerrel, akkor jön a 70%-os halálozási arányú vírus elszabadulása és egy új világjárvány robbanhat ki.

Kemenesi Gábor és csapata vizsgálja a halálos NIPAH-vírust

A Nipah-vírus gyümölcsevő denevérek vizeletével terjed, az emberi fertőzések körülbelül 70 százalékában végződik halállal.

Magyar virológusok a frontvonalon, Bangladesben tesztelték a módszert, amellyel a helyi járványokat meg lehet szakítani – sokak számára horrorisztikus munka a fáról záporozó, potenciálisan vírust tartalmazó denevérvizelet gyűjtése és elemzése.

Hirdetés

Világszerte kutatók ezrei dolgoznak azon, hogy az emberiség felkészülten, a győzelem reményében vehesse fel a harcot bármilyen kórokozóval szemben.

Akár olyanokkal is, amelyeknek ma még a létezéséről sem tudunk.

A magyar szakemberek munkája és eredményei világszerte elismertek, ami pedig az elhivatottságukat illeti, arra a kivételes talán nem is a legmegfelelőbb jelző.

Megelőzhetik az újabb világjárványt

Dr. Kemenesi Gábor virológus, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa, a Virológiai Nemzeti Laboratórium munkatársa és PhD-hallgatója, Tóth Gábor Endre december végétől egy hónapot töltöttek Bangladesben a Nipah-vírus nyomában.

Nekünk, magyaroknak ugyan nem mond sokat, de szakembereink munkája, a magyar fejlesztésű mobillabor és az általuk alkalmazott módszer évről évre ezrek életét mentheti meg, illetve kisebb-nagyobb helyi, netán régiós járványok megelőzését segíti.

A kutatók tetőtől talpig védőruhába öltözve speciális „nejlont” fektetnek a földre egyes fák körül.

A fákon száz- és ezerszám alszanak a csaknem méteres szárnyfesztávú gyümölcsevő denevérek, esőpermetként szórják az emberek nyakába a guanót és a vizeletet. Ők pedig ezt gyűjtik össze számtalan helyszínről, keresztül-kasul bejárva az országot.

A WHO is figyelemmel kíséri, mert világméretű apokalipszist okozhat

A NIPAH-vírus nagyon aggasztó valamennyi tudós és Kemenesi Gábor szerint is.

A Nipah ugyanis egy denevérekben tenyésző vírus, amely olyan „nagykutyák” társaságában szerepel az Egészségügyi Világszervezet úgynevezett priority diseases listáján, mint például az ebola vagy a COVID-19. Ezek a különös figyelmet igénylő, nagy kockázatot jelentő betegségek és kórokozóik.

Hirdetés

A Nipah-vírust 1999-ben izolálták elsőként, miután az előző évben több mint 100 ember halálát okozta Malajziában.

A Nipah-fertőzés kezdeti jelei elég átlagosak, láz, hidegrázás, izomfájdalom, légúti tünetek, hányás, majd végül idegrendszeri gyulladásos tünetek jelentkeznek. Védőoltás vagy hatékony gyógymód egyelőre nem ismert ellene, az esetek körülbelül 70 százaléka halállal végződik.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!