Tudomány

Megdöbbentő dologgal állt elő a földönkívüliekről a NASA asztrofizikusa

Tényleg ez lenne az igazság?

A NASA egyik szakértője, az asztrofizikus Silvano P. Colombano, aki nemrég rendkívüli dolgot nyilatkozott a földönkívüli élettel, az idegen civilizációk létezésével kapcsolatban.

Colombano szerint a SETI tudósainak új felvetéseket is figyelembe kell venniük, ha sikerrel akarnak járni az értelmes élet utáni kutatásban. Az asztrofizikus mindezt azzal magyarázza:

Hirdetés

Hogy bizonyos alapvetések, amelyeket a földönkívüli élet kapcsán sejtettünk, pontatlanok, vagy akár hibásak is lehetnek.

Az első ilyen, hogy a tudomány mai állása szerint az életnek szénalapúnak kell lennie, de ez Colombano szerint teljesen abszurd.

Ugyanis semmi nem magyarázza, hogy az intelligens lények csakis a jelenlegi elgondolásaink alapján működő organizmusok lehetnek.

A másik a fénysebességgel történő utazás kérdése.

A SETI tudósai ma úgy látják, nagyon valószínűtlen, hogy bárki vagy bármi képes lenne ilyesmire…

De Colombano tanulmánya szerint ezt a felvetetést is érdemes felülvizsgálni.

Colombano szerint a szakértők figyelmét így más dolgok elkerülhetik, amelyek valóban közelebb vihetnének minket a nagy kérdés megválaszolásához.

Ráadásul hiába küldünk jeleket a világűrbe, az asztrofizikus úgy véli, eleve hibás azt feltételezni, hogy egy intelligens faj képes lehet annak megértésére.

Tanulmánya végén Colombano arról is szót ejt, hogy a földönkívüliek akár rég meg is látogathattak minket, vagy legalábbis próbáltak kapcsolatba lépni velünk.

Hirdetés

Azonban mivel túlságosan ragaszkodunk ahhoz, ami alapján a szuperintelligens faj utáni keresést végezzük, elképzelhető, hogy észre sem vettük a “hívásukat”.

Mit gondoltok erről?

Szerintetek van abban valami, amit Colombano állít?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.