CímlapsztorikEgészségünkTudomány

Megszólalt a WHO a vírussal kapcsolatban: erre kell készülnünk, nem lesz egyszerű

Lehet, hogy minden eddiginél hosszabb csatára kell készülnünk?

Meg kell ismerni az új típusú koronavírus állati eredetét – hangsúlyozta szerdán Genfben Michael Ryan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vészhelyzeti igazgatója.

A WHO szerinte kész együttműködni az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetével (FAO) és az Állategészségügyi Világszervezettel (OIE), hogy vizsgálatot folytassanak az állati eredetről, és felajánlotta a segítségét a kínai kormánynak is.

Hirdetés

Megjegyezte, hogy Afrikában még csak a járvány elején vannak, Szomáliában az elmúlt héten közel 300-szorosára nőtt az igazolt fertőzések száma.

A szakosított ENSZ-szervezet főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz szerdán kijelentette:

Reméli, hogy a Trump-kormányzat újragondolja a szervezet finanszírozásának felfüggesztését. A fő figyelem a járványra és az életek megmentésére irányul.

Aggasztóan emelkedő tendenciák vannak a járvány korai szakaszában Afrika és Dél-Amerika egyes részeiben

– mondta virtuális sajtótájékoztatóján Tedrosz.

Még nagyon sok rés van a világ védelmi rendszerében, és nincs olyan ország, ahol minden a helyén lenne

– tette hozzá.

A főigazgató a bírálatokra reagálva védelmébe vette a WHO azon döntését, hogy csak január 30-án rendelték el a legmagasabb szintű nemzetközi vészhelyzetet.

Visszagondolva úgy vélem, hogy a megfelelő időben rendeltük el a vészhelyzetet, amikor a világnak elegendő ideje volt még reagálni

Hirdetés

– mondta Tedrosz, hozzátéve, hogy azon a napon Kínán kívül még csak 82 Covid-19 fertőzöttet tartottak nyilván, halálesetet pedig egyet sem.

Kelet-Európa, Afrika, Közép- és Dél-Amerika kapcsán a főigazgató megjegyezte, hogy itt még korai szakaszban van a járvány.

Az országok felének nincsen terve a fertőzések megakadályozására, illetve megfelelő higiéniai előírásokra és tájékoztató kampányokra.

Nem kérdés, hosszú út van még előttünk. A vírus még sokáig velünk lesz

– hangsúlyozta.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!