CímlapsztorikÉrdekes világ

“Nem kiverni kell a rosszat a gyerekből, hanem a jót belesimogatni.” Egy pszichológus tanácsa leendő szülőknek

Módszerével világszerte egyre többen értenek egyet.

Így kerülhetjük el, hogy “szörnygenerációkat és frusztrált generációt hozzunk létre.

A gyereknevelés sohasem egyszerű.

Hirdetés

Egy folyamatos és kitartást igénylő “munka”, amire nagyon fontos odafigyelni.

A munkát a szülő ugyanis nagyon rosszul és nagyon jól is el tudja végezni.

A végeredmény, a munka “gyümölcse” pedig a gyermek és annak személyisége.

Felnőttként pedig kibontja a szárnyait ez a személyiség, kvázi kiteljesedik, csak akkor láthatjuk majd meg igazán, hogy valójában mit rontottuk el a gyereknevelésnél.

Ekkor azonban már késő lesz.

Mint ahogyan egy fával is mag és cserje korában tudunk a legtöbbet foglalkozni, így van ez a gyermekekkel is.

Dr. Alice Smith gyermekpszichológus azt állítja, hogy a büntetésre és a következetességre ugyan nagy szükség van, ne bántsuk a gyermeket fizikai eszközökkel.

Ne emeljünk rá kezet, csakis a legvégső esetben, ezt úgyis megbánnánk utólag.

“Nem kiverni kell a rosszat a gyerekből, hanem a jót belesimogatni.”

Hirdetés

Helyette terelgetni kell, hogy kifejlessze magában a jó és a rossz közti mérlegelési készséget.

A világ néha roppant egyszerű tud lenni. Sokszor egy mosoly, vagy egy jó időben, jó helyen elsütött poén kiragadja az embert a számára elviselhetetlennek tűnő helyzetből, oldódik a szorongás, és könnyeden gördülhetnek tovább a hétköznapok.

Ezeket ha nem felejtjük el, és aktívan alkalmazzuk, akkor elkerülhetjük azt, hogy a mi gyermekünk is az úgynevezett szörnygeneráció népes táborát gyarapítsa.

A szörnygeneráció tagjai nem empatikusak, gyakran türelmetlenek és agresszívak, ugyanúgy fognak bánni a gyermekeikkel, mint ahogyan mi bántunk velük, mert ezt a “mintát” látták tőlünk.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!