Misztikum

“Nyakunkon a Nibiru, és hatodszor is elpusztítja az emberiséget” – mindez már ötször megtörtént?!

A korábbi öt tömeges kihalási esemény mindegyikét a Nibiru okozhatta: most újra a Föld felé száguld a végzet bolygója?

A világelit állítólag már tud róla és felkészült a saját túlélésére.

Utána jártunk, mi a teljes igazság.

Hirdetés

Egyre biztosabb, hogy a sumeroknak tényleg igaza lehetett, hiszen előre megjósolták azokon a több ezer éves pecséthengereken, amiket a régészek megtaláltak, hogy egy végzetes bolygóütközés fogja elpusztítani az ismert civilizációt.

Ez a bolygó pedig “Marduk csillaga” lesz, az az égitest, ahonnan az emberiséget is teremtő Anunnaki istenek is származnak.

Korábban több ezer évenként a Föld közelében haladt el a Nibiru, és mindig tömeges kihalási eseménysor következett be.

A NASA állítólag már tud róla a múltbéli kutatások, feltárások végett.

Eszerint az emberi civilizáció előttünk már ötször törlődött el szinte majdnem teljesen nyomtalanul.

Ez magyarázza meg az emberiség előttről származó, sem az adott korba, sem az adott régióba be nem illő régészeti leleteket…

A jelenlegi, hatodik kihalási esemény előtt állunk.

A Nibiru bár nem fogja megsemmisíteni a Földet, de ismét képes lesz eltüntetni az emberi civilizáció és az élővilág több mint 90%-át.

A világelit állítólag már tud róla és évtizedek óta egy mentőakciót szerveznek, főleg sajátjaik köré.

Hirdetés

Ez a múltban is így volt, vagyis az emberiség részben azért nem képes túllépni a saját árnyékán, azért pusztítja, öli, gyilkolja a környezetét és a Földet, mert az előző Nibiru katasztrófákat is nagyrészt a számító, hideg logika mentén cselekvő elit, annak leszármazottai élték túl és népesítették újra be a Földet.

Most is ugyanez a helyzet:

A túlélés jegyeit csak a leggazdagabb sejkek, vezetők és milliárdosok tudják megfizetni.

Vajon mi rajta leszünk a mentőhajókon, kozmikus bárkákon, melyekkel ideiglenesen a Holdra költözteti magát az elit?

Aligha…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.