CímlapsztorikÉrdekes világ

Nyilvánosságra hozták Putyin házasságon kívüli lányának képeit!

Kísérteties a hasonlóság.

Egy szoftveres elemzés szerint arcuk több mint 70%-a egyezik,ami már egyértelműen rokoni kapcsolatot mutat.

Óriási botrány törhet ki, amibe Putyin is belebukhat?

Hirdetés

A gyermek, Elizabeta Vlagyimirovna Krivonogih kilétét 17 éven át sikerült titokban tartani.

Most azonban borult a bili.

Eredetileg a Projekt nevű oknyomozó portál hozta ki a h írt, meggyőző forrásokkal és hangsúlyozva: bizonyítékaik is vannak rá.

Aztán ezt a The Moscow Times is megírta, és elindult a lavina.

Putyinnak ugyanis van egy állítólagos lánya, akit 17 éven át sikerült eltitkolni, és aki házasságon kívül született, egy gazdag milliárdos nőtől, az orosz elitből.

Putyin ekkor még orosz titkosszolgálatot, az FSZB-t vezette, de a viszony azután sem ért véget, hogy 2000-ben Oroszország elnöke lett.

A takarítónőből lett elnöki szerető most már minden további nélkül tud gondoskodni a lányáról, hiszen a család immár 100 millió dolláros vagyonnal rendelkezik.

Az újságírók megkérdezték Putyin szóvivőjét arról, hogy Putyin valóban ismerte-e Szvetlena Krivonogih-t.

– Sosem hallottam ezt a nevet, nincs tudomásom semmiről – válaszolta Dimitrij Peskov.

Hirdetés

Csak hogy mint arra a cikk orosz szerzője is felhívta a figyelmet, a kérdés nem az volt, hogy Peskov ismerte-e a hölgyet, hanem hogy Putyin.

Erre azonban nem érkezett válasz.

Egy angol egyetem arcfelismerő szoftvere mindenesetre 70 százalék esélyt adott a fotók elemzése után, hogy valóban Putyin gyermekéről van szó.

A hasonlóság állítólag egészen kísérteties.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld közösségi oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.