CímlapsztorikÉrdekes világ

Orbán: Magyarország lesz a kereszténység utolsó menedéke Európában

Szerinte hazánk egy mentőbárka lesz a multikulturális káoszba fulladó, széteső Európában.

A nyugati társadalmak menekültjei pedig ide fognak majd menekülni és mi szívesen fogadjuk majd őket.

Orbán víziója a multikulturális mételybe fulladó nyugatról

Orbán Viktor úgy látja, hogy Németországban liberális hegemónia uralkodik, vagyis „csak egy narratívának van helye a nyilvánosságban”, és aki ettől eltér, az már nem létezik ezen nyilvánosság számára, Magyarországon viszont a közbeszéd pluralista struktúrájú.

Hirdetés

Németországban, de általában Nyugat-Európában is kettős mércét alkalmaznak, amit mi, magyarok semmiképpen nem tűrünk,

ugyanakkor nincs értelme a Németországgal kialakult politikai feszültség fokozásának, mert az együttműködés sokkal fontosabb

– hangsúlyozta a miniszterelnök.

Magyarország mint “modern Noé bárkája” a haldokló Európában?

Egyúttal Orbán Viktor arról is szólt, hogy a következő 10-20 évben egyre több nyugat-európai költözik hozzánk, mert Magyarország egy biztonságos, keresztény és a hagyományokra büszke ország.

Orbán Viktor emlékeztetett:

Az európai történelemben mindig nagy nyereség volt a befogadó országok számára, amikor Nyugatról érkeztek bevándorlók.

Ezért Magyarország is szívesen látja a menekülteket, de csak ha nyugatról érkeznek.

2030-ra jöhet Magyarország és a turul felemelkedése?

Ezt már inkább mi és mások tesszük hozzá, mivel Orbán Viktor előszeretettel beszélt már korábban is arról, hogy szerinte 2030-ra fordulóponthoz érkezünk majd Európa szintjén is,.

Korábban Kövér László is azt pedzegette, de Orbán is megerősítette beszédeiben, hogy ekkora alakulhat át az EU, sőt, akár szét is eshet darabjaira.

Hirdetés

Nekünk, magyaroknak pedig ebben a történem viharban kell majd helytállnunk és erős nemzetként utat mutatni az addigra hanyatló nyugatnak.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!