Címlapsztorik

Orbán Putyin ügynöke: kimondták az Európai Parlamentben, döbbenetes dolgokról esett szó

Cyrus Engerer Málta képviselő arról beszélt, hogy a melegekkel való bánásmód terén. Orbán Viktor leghíresebb influenszerének, Vlagyimir Putyinnak a módszereit másolja.

A holland Sophie in’t Veld szerint pedig “Putyin ügynöke – vagyis Orbán – megöli a civil társadalmat”.

Szerinte ilyen kormányzásra nincs szükség az EU-ban.

Hirdetés

Az uniós törvényhozás Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügy Bizottságának vendége Didier Reynders uniós biztos volt, akit a magyar jogállamiságról, azon belül is az LMBTQI-közösség helyzetéről kérdeztek.

A biztos elmondta, hogy Magyarországgal szemben számos eljárás folyik, kezdve az alapszerződés hetes cikkelye szerinti eljárástól, a kötelezettségszegési eljárásokon keresztül egészen az uniós pénzek védelmét szolgáló jogállamisági mechanizmus tervezett aktiválásáig.

Kiemelte, hogy jogsértési eljárásban vizsgálják a melegeket a pedofilokkal összemosó magyar törvényi szabályozást, illetve azt az esetet, amely a Meseország mindenkié című könyv megkülönböztető magyarázó szöveggel történő, kötelezően előírt ellátásával kapcsolatos.

A biztos szavait meglehetős kétkedés és elégedetlenkedés fogadta, a képviselők közül többen is azt kérdeztek, hogy mikor lesz érdemi fellépés a magyar kormánnyal szemben, mert a civil szervezetek támadás alatt állnak. Cyrus Engerer Málta képviselő arról beszélt, hogy a melegekkel való bánásmód terén

Orbán Viktor leghíresebb influenszerének, Vlagyimir Putyinnak a módszereit másolja.

A holland Sophie in’t Veld azt mondta, hogy belefáradt ezekbe a vitákba, és szeretné már azt látni, hogy a Bizottság nem valamilyen eljárásról, vagy újabb levélről, hanem határozott intézkedésekről beszél, mert miközben így telik az idő,

“Putyin ügynöke – vagyis Orbán – megöli a civil társadalmat”. Szerinte ilyen kormányzásra nincs szükség az EU-ban.

Didier Reynders a vitában többször is elismételte, hogy akkor, ha valamelyik pártnak többsége van a parlamentben, vagy a társadalomban, még nem szerez jogot arra, hogy a diszkriminációt megszervezze.

Az igazságügyi biztos szerint a leghatékonyabb eszköz a kötelezettségszegési eljárás, mert ennek végén az Európai Bíróság mondja ki a végső szót, amely mindenkire nézve kötelező.

Hirdetés
Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partner oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.