CímlapsztorikÉrdekes világ

Orbán Viktor: fordulóponton vagyunk, mindent elárult, mi várható

“Fordulóponthoz érkeztünk, eddig a vírus támadott és mi védekeztünk, most mi támadtunk…”

A magyar miniszterelnök a Jó reggelt, Magyarország! műsor vendégeként adott interjút a Kossuth Rádióban péntek reggel.

Az operatív törzs üléséről érkezett és elmondta, 1576 új fertőzött van itthon és meghalt 98 beteg, továbbá 3638-an vannak kórházban és 302-nek lélegeztetőgépen.

Hirdetés

Beszámolt arról, hogy az új adatokat nézve némi romlásról van szó. Hozzátette, jelenleg 264 530 legalább egyszer beoltott ember van itthon, illetve 92 ezer körül van azoknak a száma, akik már a második oltást is megkapták.

“Mi védekeztünk, most mi támadtunk”

-mondta.

Az oltási terv megváltoztatásával kapcsolatban elmondta, 275 764 betegségen átesett ember van már itthon, március elejére érünk el odáig, hogy meg fogja haladni a beoltottak és a fertőzésen átesett betegek száma az egymilliót.

Március 15-re pedig minden 60 év fölötti állampolgárt be fognak oltani. Április elejére a beoltottak és a fertőzésen átesett emberek száma pedig meg fogja haladni a kétmilliót.

Mint mondta, talán a következő héten már orosz vakcinával lehet oltani, mivel érkeznek a vakcinák. Elárulta, hogy három különböző vakcina van jelenleg a világon, az amerikai, az orosz és a kínai, azonban ezek a gyártók csatáznak egymással.

Az uniós vakcinabeszerzéssel kapcsolatban elmondta, hogy igencsak lassan halad.

“A brüsszeli bürokraták számára az volt a fontos, hogy minél olcsóbban szerezzenek be vakcinákat” – tette hozzá, majd így folytatta:

“Nekünk a pénz nem lényegtelen, de az élethez képest másodlagos” – mondta, viszont állítása szerint ez Brüsszelben nem olyan nyilvánvaló, mint Magyarországon. Elmondta, tudja, hogy mindenki vissza akarja kapni az életét, ezért megérti a vendéglátósok elkeseredését és a felháborodást.

Hirdetés

Édesanyámmal beszéltem a héten, azt mondta, csináljunk már valamit

-árulta el, illetve hozzátette, hogy felelősségteljesen kell haladniuk.

Az online konzultációval kapcsolatban elmondta, hogy a nyitáshoz szükségük van a magyarok véleményére, ezen fog alapulni az újranyitás.

“A vendéglátósoknak igaza van”

– tette hozzá, mivel elmondása szerint lassú volt a bértámogatás kifizetése, azonban megváltoztatták a rendszert, így most előre kifizetik számukra a támogatást.

Válaszolt arra is, lesz-e a későbbiekben több joga annak, aki már megkapta az oltást. Mint mondta, egyelőre semmit sem lehet tudni erről, de minden megtörténhet.

Nem látok abban ördögtől valót, hogy azok akik már védettek, az ő számukra valamilyen gyorsabb nyitást tegyünk lehetővé

-jelentette ki, viszont azt is hozzátette, hogy ez a többi magyartól is függ.

“Aki nem regisztrált, azon nem tudunk segítni” – jelentette ki.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!