CímlapsztorikÉrdekes világ

Orbán Viktor: “Veszélyes javaslatok vannak a NATO asztalán” – kitörhet a 3. világháború

Egyetlen lépésre vagyunk attól, hogy valóban légtérzárat rendeljenek el, vagy hogy a NATO bevonuljon megvédeni Ukrajna területét…?

A NATO a tűzzel játszik

Veszélyes javaslatok vannak az asztalon – jelentette ki a miniszterelnök hétfőn a Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével tartott tanácskozása után.

Orbán Viktor úgy fogalmazott: “az előző hét sem volt könnyű, ez a hét azonban még annál is nehezebb lesz: NATO- és európai uniós csúcs Brüsszelben”.

Hirdetés

Azt mondta:

“veszélyes javaslatok vannak a NATO asztalán”. Vannak tagállamok, amelyek ismét felvetették, hogy légtérzárat hozzanak létre Ukrajna felett. “A NATO azonban egy védelmi szövetség”

-szögezte le a kormányfő, hozzátéve:

“arra képesek és alkalmasak vagyunk, sőt az kötelességünk is, hogy egymást megvédjük, de a NATO területén kívül katonai akciókban bonyolódni nem dolga a NATO-nak”.

Felmerült már a légtérzár és a “bevonulás” is

Mindkét dolog komolyan felmerült. A légtérzár többször is, sőt, maga Zelenszkij kéri folyamatosan nem csak a NATO-tól, hanem, az amerikai kongresszustól is, mert csak így lehetne megvédeni a civil lakosságot, nőket, gyerekeket a biztos haláltól.

A mérleg egyik serpenyőjében az van az érvek szerint, hogy Putyin blöfföl az atommal, és csak azért fenyegetőzik, mert tudja, hogyha a NATO védelmet kezd nyújtani Ukrajnának, az orosz haderőnek már esélye sem lesz.

A mérleg másik serpenyőjében az van, hogy Putyint ez nem ijeszti meg, és a NATO csapatok ellen fog támadni, ezzel gyakorlatilag kirobbantva a harmadik világháborút.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!