Misztikum

Ördögi terv mentén akarják visszahozni nekünk Jézust?

A Kék Sugár Hadművelet a NASA és a Pentagon összefonódása a második eljövetel szimulálásával egyesítenék egy új világvallásban a világot?

Hamarosan bekövetkezhet Krisztus második eljövetele.

Azonban nem a hit, és a végidők jelei fogják majd nekünk elhozni, hanem paradox módon maga a tudomány, és a technológia.

Hirdetés

A NASA már régóta kísérletezget a HAARP-pal szorosan együttműködve egy olyan gigantikus holografikai rendszeren, mellyel az égboltra lehet vetíteni bármit.

És a jelek szerint igen gyakran vetítenek is az elmúlt időben.

Ez ugyanis nem más, mint egy hatalmas tömegmanipulációs kísérlet, egy tömegmanipulációra alkalmas fegyverrel.

Egy főpróba a végső felvonás előtt. A világ ugyanis az Új Világrend előszobájába lépett.

A sakkbábuk már a helyükön vannak, minden készen áll. A gyalogok elfoglalták a fontos állomásokat.

Már csak a parancsra vár mindenki. Az illuminátusok parancsára. Az illuminátusok ugyanis a kezdetektől fogva azon mesterkedik, hogy világuralomra törjön.

Végső céljuk egy totalitárius hatalmi elven alapuló világállam létrehozása, melyhez évszázadok előkészítése kellett. Hamarosan vége ennek, és eljöhet az aratás ideje.

Az illuminátusok ördögi terve ugyanis az, hogy a tudományt és a technológiát felhasználva a NASA és a HAARP rendszerein keresztül elhitessék az emberekkel, hogy Krisztus másodszor is elött a Földre.

Ez egy globális illúzió lesz. Egy olyan jelenség, amit a Föld minden pontján észlelni fognak, és az emberek azt fogják gondolni, hogy eljött a világ teremtője.

Hirdetés

A hologram rendszer egyes nemzeteknek más-más alakban fogja megjeleníteni a teremtőt. Buddhaként, Allahként, vagy Jézusként jelennek meg, és adott nyelven fognak ezek az ikonikus hologramok beszélni.

Az emberek igaz prófétákként fognak rájuk tekinteni, és az egészet egy csodának, egyfajta varázslatnak fogják tartani.

Azonnal behódolnak, és elkezdenek hinni a túlvilágban, és mindabban, amit ezen vallások tanítottak.

Aztán ezek az alakok egyesülnek egyetlen, egységes hologrammá. átalakulnak egy személlyé vagy egy elemi erővé, mely egyetemleges, és a világ minden pontján ugyanúgy fogják értelmezni.

Ez lesz az a magasztos pillanat amikor az emberiséggel elhitetik, hogy egyetlen isten van, és az összes kultúra összes istene egy és ugyanazon szellemi lény.

Egy világvallás lesz születőben. A világvallás pedig meg fogja határozni az emberek együvé tartozásának tudatát, és érzését, így az Új Világrend kiépítése már többé nem fog ellenálló falakba ütközni.

Az emberek ugyanis befogadják majd a szívükbe azt.

Ez lesz az Új Világrend hajnala. Az illuminátusok világhatalmi törekvéseinek egységesítése.

A tervezet, mellyel egyidőben több milliárd ember egyúttal el is tűnik a földről egy egyelőre nem ismert kataklizma következtében, melyek szintén a háttérhatalmak idéznek majd elő az Agenda 21 terv keretében.

Ez egy igazi, globális genocídium lesz, az emberiség 93%-nak purgatóriumba való küldése.

Hogy ki éli túl? Az információk szerint a felső tízezer, mely a világ és a bolygó krémjének tekinthető. k uralják ugyanis a világ vagyonának 98%-át.

Ennen a néhány száz különleges vérvonallal rendelkező családnak fognak termelni és rabszolgaként agymosottan dolgozni a túlélő társadalmak modern populációi…

Persze az is igaz, hogy nincsenek konkrét bizonyítékok a fentiekre, inkább amolyan városi legenda, konteó szintjén kering különféle reddites fórumokon, csoportokban.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!