CímlapsztorikÉrdekes világ

Óriási siker: Magyar futó nyerte a világ leghosszabb, 1001 kilométer hosszú futóversenyét

Gratulálunk a teljesítményéhez, ezzel beírta magát és Magyarországot a történelembe!

A magyar futó másfél héten keresztül futott, szinte megállás nélkül, a második helyezett versenyző közel fél nappal később ért célba.

Újabb fantasztikus eredményt ért el Barta László ultrafutó, aki megnyerte a világ leghosszabb terepfutóversenyét, az 1001 kilométer hosszú Megarace-t, amit idén rendeztek meg először

Hirdetés

– írja a Telex.

Barta 254 óra és 12 perc alatt teljesítette a 24 ezer méteres szintkülönbséggel nehezített távot, vagyis több mint másfél hétig futott lényegében megállás nélkül.

Barta a szerda késő esti célba érkezéssel nagyjából 40 km-t vert a második helyezett Simon Gfellerre, aki Barta mögött majdnem 12 órával, csütörtök délelőtt ért célba.

A szervezők közel két hétben, 327 órában, vagyis 13 napban és 15 órában határozták meg a szintidőt, az indulóknak szombat éjfélig kell célba érniük a verseny teljesítéséhez.

Barta 2015-ben Európa akkori leghosszabb terepfutóversenyét, a Goldsteig Ultratrace-t nyerte meg, de elsőként teljesítette

A Kör névre keresztelt 152 kilométeres börzsönyi erőpróbát is még 2013-ban.

A Megarace-t eredetileg három országot, Németországot, Csehországot és Ausztriát érintve rendezték volna meg, ám a koronavírus-járvány miatt a teljes útvonalat Németországban jelölték ki.

A szervezők ugyanakkor remélik, hogy 2022-ben már az eredeti tervek szerint, három országban mehet a verseny.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Ha tetszett, kövesd partnerünk tartalmait is!

Iratkozz fel a csatornára.

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.