CímlapsztorikÉrdekes világMisztikumTudomány

Orvosok és tudósok tálaltak ki a halál utáni élet bizonyítékairól: “Van egy másik fajta létezés!”

Tényleg létezhet a Mennyország.

Minden ember szeretné tudni mi vár rá, ha eljön érte a zord kaszás. Akik visszatértek a halálból, azok szerint az igazi otthont rejti a másvilág.

A „lét” keserves része a földi életünkben található.

Hirdetés

Odaát azonban sokkal több titok lapul, mint sejtenénk.

Dr. Mary Neal esetét nem tudja megmagyarázni az orvostudomány

Nem gondolt erre dr. Mary Neal sem addig, míg egy családi kajaktúra alkalmával balesetet nem szenvedett. A gerincsebészként dolgozó nő beszorult a felborult csónakja alá, ahonnan nem tudott kiszabadulni.

Az ember 90 másodpercig bírja levegő nélkül. Ezzel szemben Mary 24 percig volt a víz alatt, mégis sikerült őt újraéleszteni. A doktornő sokkoló vallomást tett felépülése után.

Elmondása szerint a víz alatt töltött időben lelke kilépett a testéből és egy csodálatos helyen találta magát, ahol korábban elhunyt szerettei, kisállatai mind örömmel fogadták. Úgy érezte, akkor ért igazán haza és egyáltalán nem szeretett volna többé a földi valóságban létezni.

A lelkek azonban közölték vele, hogy még nem jött el az ideje, hiszen testi énje hatalmas feladat előtt áll. El kell temetnie legidősebb fiát. Ezért vissza kell térnie.

Történetét sokan szkeptikusan fogadták, mondván, ezt a képzetet az oxigénhiányos agy állította elő. Mary szintén igyekezett elűzni a fájdalmas gondolatait arról, hogy esetleg elveszítheti gyermekét.

A tragédia 10 évvel később mégis bekövetkezett. Az akkor 19 éves fiú egy síbaleset következtében meghalt.

Az asszony megtörten igyekezett magyarázatot találni a történtekre. Tanulmányozta a hallucinációkat és a téveszmés állapotot. Kutatásban vett részt, melyben azt vizsgálták, hogyan viselkedik az agy, ha megszűnnek az életfunkciók. Azonban a racionális, meggyőző választ a mai napig nem találta meg a nagy kérdésre: hogyan tudhatta mindezt előre?

Dr. Eben Alexander is kiáll a halál utáni létezés mellett

A világot elöntő hamis felvételek és képek után 20 évet kellett várnunk az igazi áttörésre. 2008-ban Eben Alexander, a híres harvardi neurológus E. coli fertőzés miatt súlyos agykárosodást szenvedett. Az orvos kómába esett. Kollégái hiába keresték az életfunkcióit, a szívverésén kívül minden testfolyamata leállt. Beleértve az agykérgi részt is, mely a gondolkodás, a memória és a képalkotás fő területe. A csoda egy hét múlva érte a rokonokat, amikor Alexander magához tért. A történet azonban, amit ezután mesélt megdöbbentette az egész világot.

Hirdetés

A férfi túlvilági utazásáról beszélt, elmondása szerint a másvilág fantasztikus élettér, ahol pusztán a szeretet a meghatározó. Angyalok és korábban elhunyt ismerősök, rokonok társaságában, boldogan töltötte el azt az egy hetet, míg a kómában feküdt. Orvostársai a mai napig nem tudnak tudományos magyarázatot adni a történtekre, hiszen a leletei szerint Eben Alexander agya az akkori állapotában képtelen lett volna bármilyen vizualizált képzetet előállítani.

Ezzel csak megerősödött az a régi elmélet, mely szerint az agy a halál pillanatában a test és a lélek védelme érdekében pozitív képeket sugároz: fényes alagutat, szeretteinket, korábbi boldog pillanatokat.

Az orvos sokkoló nyilatkozata után számtalan hasonló történet látott napvilágot. Az addig mélyen eltitkolt halál utáni élményt egyre többen merték a nyilvánosság elé tárni. A korábban téveszmeként elkönyvelt történetek, ma már bizonyíték értékűek. Az élet utáni létezés ma már nem fantazmagória. Egyre több önálló intézmény alakul szerte a világon a tapasztalatok összegyűjtése érdekében.

Sorra állnak elő orvosok és tudósok

Sok helyen pedig a 3-4 éves gyermekeket is vizsgálják, hiszen ők még sok esetben vissza is tudnak emlékezni a leszületésük előtti időkre vagy akár korábbi életeikre is.

Ha megpróbáljuk nem meseként kezelni ezeket a gondolatokat, sok titokra deríthetünk fényt, akár saját magunk is.

Sorra állnak fel az orvosok és tudósok, akik szerint egyes körök régóta tudnak a túlvilág bizonyítékairól, sőt, perdöntő dolgok lehetnek a kezükben, amit nem hoznak nyilvánosságra, mert az a komplett emberi társadalom alapjait rengetnék meg.

Ha az emberek tudnák, hogy biztosan vár rájuk egy másik élet, egy másfajta létezés, sorra akarnának tömegek átjutni ebbe a másik világba – állítja a tudósok egy része.

Szerintetek is így van?

Várhat ránk valami odaát?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!