Ősi idegenek földönkívüli tömegpusztító fegyvere lehetett a vadzsra?
Ősi idegenek földönkívüli tömegpusztító fegyvere lehetett a vadzsra?
Erről bezzeg hallgat a mainstream régészet!
Egykoron léteztek csúcstechnológiák bolygónkon.
A tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy egyes ősi freskókon vagy sziklafestményeken ábrázolt tárgyak valójában űrhajók vagy repülőgépek.
A vadzsrák a múlt titokzatos tárgyai, amelyek eredeti formájukban máig fennmaradtak, ellentétben a paleokontakt sok bizonyítékával, amelyek az évezredek során eltűntek.
Ez a fegyver jelen volt az asszír és a bizánci kultúrákban, a suméroknál, valamint az ősi indiai eposzban.
Egyes régészeti leletek arra utalnak, hogy távoli őseink nem csak karddal és nyilakkal harcoltak.
Miért olvadtak meg nagyobb mértékben a hettita
állam fővárosának, Hattuszasznak a romjai, mint egy tűzvész során? Miért vannak furcsa olvadás nyomai Dundalk és Ecos ír erődítményeinek gránitfalain?
Az olvadás okai még mindig rejtélynek számítanak, és a “hatalmas villámlás” magyarázatára tett kísérletek nem tűnnek meggyőzőnek.
Talán érdemes odafigyelni a világ folklórjában található számos utalásra a “szokatlan, mennyei és szupererős” fegyverekre?
Talán a legérdekesebb és legtöbbet előforduló ilyen jellegű információ az ókori indiai irodalomban található.
Íme például, hogyan írja le a Mahábhárata a brahmashirák fegyvereinek használatát:
“… Aztán Rama kilőtt egy nem védekező nyilat,
Szörnyű, halált hozó…
Azonnal elindította Rama, egy messzire repülő nyíl…
Nagy lánggal meggyújtottam azt a hatalmas Rakshasát.
Egy pár ló, egy szekér,
Teljesen elnyelte a tűz…
És szétesett öt alapvető természetére…
Csontja, húsa és vére már nem tartott,
Elégették a fegyvereiket… Úgy, hogy a hamu nem látszott.”
Mindez még csak “nukleáris” értelmezést sem igényel. Azok számára, akik ismerik az atomfegyverek működését, egy ilyen leírás nem tűnik szürreálisnak.
De atomfegyver az ókori Indiában?
A vadzsra szanszkrit nyelven több jelentéssel bír: “mennykő” és “gyémánt”. Tibetben dordzse, Japánban kongose, Kínában jin-ganshi, Mongóliában ochir néven ismert. Fontos rituális elem a hinduizmusban, a buddhizmusban és a dzsainizmusban.
A vadzsra kultuszszimbólum, mint a kereszt a keresztények számára, vagy a félhold a muszlimoknak.
Eddig a vadzsrát különféle rituálékban használták, és Buddhát gyakran ábrázolják vele, amit a kezében tart.
Van a buddhizmusnak egy vadzsrajána nevű iránya (sőt magát Buddhát is
Vadzsraszattvának hívják benne). A jógában létezik egy vadzsrászana nevű testtartás, aminek az a jelentése, hogy a testet gyémánthoz hasonlóan erőssé kell tenni.
Az indiai mitológiában a vadzsra Indra isten hatalmas fegyvere, amely tévedés nélkül képes ölni. Ugyanakkor, mint a gyémánt, minden helyzetbe
biztonságos és ép: mindent tönkretesz, de egyetlen karc sem marad rajta.
Indra isten a hindu mitológia főistene, minden isten feje, a mennydörgés és villámlás istene, a világegyetem királya.
Erődöket zúz és tör össze, emellett a vadzsra segítségével képes irányítani az időjárást, megváltoztatni a folyók folyását és sziklákat robbantani.
A vadzsra különféle leírásokban különböző jelzőkkel bír: réz, arany, vas, erős, kőből vagy sziklából van. Négy vagy száz sarka van, ezer foga, néha korong alakú, de gyakrabban kereszt alakú, keresztezett villámsugár formájú.
A vadzsrák képei India legősibb emlékein is megtalálhatók. De a legérdekesebb az, hogy az ilyen tárgyak az istenek attribútumaként jelennek meg más országok kulturális emlékeiben.
Például Zeusz az ókori görög freskókon egyértelműen egy vadzsrát tart a kezében. És emlékszünk arra, hogy Jupiternek volt egy erős fegyvere,
amely villámokat tudott szórni, és emellett tudta, hogyan kell irányítani az időjárást. Ez azt jelenti, hogy ez a titokzatos fegyver az ókorban a bolygó különböző részein elérhető volt.
A vadzsrák azonban korunkban is széles körben képviseltetik magukat. Mint már említettük, ez a keleti vallások kultikus tárgya, ezért ma is
gyártják, ráadásul ősi képek és kánonok szerint. Sőt, több vadzsra is maradt az ókorból. Például Nepálban van egy Boudhanath templomegyüttes, amelyet az i.sz. 6. században építettek.
A komplexum közepén áll az úgynevezett buddhista sztúpa (egyébként egy másik titokzatos vallási épület, amely leginkább egy űrhajóra emlékeztet a szabályos félgömb tetejével).
A közelben van egy hatalmas vadzsra, amely sok zarándok imádatának tárgya.
Sőt, a helyi szerzetesek azt állítják, hogy az istenek ezt a vadzsrát eszközként használták: köveket vágtak, tömböket készítettek templomok és más hatalmas építmények építéséhez
Úgy tartják, hogy a vadzsrák a torziós mezőkkel kapcsolatosak.
Ezt a kifejezést Élie Cartan francia tudós vezette be 1922-ben – egy hipotetikus fizikai mezőt jelölt meg vele, amely a tér torziójából jön létre. Később a torziós terek elmélete vált a fizika legvitatottabb kérdésévé.
Hivatalos el nem ismerése pedig nagyrészt annak köszönhető, hogy a “torziós emberek” azt állítják, hogy az ember és gondolatai torziós mezőket generálhatnak és irányíthatnak.
Ha a vadzsra az ősi istenek fegyvere, akik a technológiai fejlettség tekintetében messze megelőztek minket (elvégre távoli bolygókról repültek ide, ami még nem áll rendelkezésünkre), akkor kiderül, hogy ezek a titokzatos istenek tudták, hogyan irányítsák a torziós mezőket (emlékezzünk a titkos keleti mantrára).
Mert soha nem használhatod céltalanul…
És nem szabad célba találniuk rendkívüli szükség nélkül…
Ha ezzel a fegyverrel visszaélnek, nagy szerencsétlenségek történhetnek!”
Amíg az emberiség nem tanult meg békésen élni és megbirkózni a katonai konfliktusokkal, túl korai lenne az istenek fegyvereinek ellenőrzéséről beszélni, ami “nagy katasztrófákat” okozhat.
