CímlapsztorikTudomány

Összeomlik a Naprendszer egy elhaladó csillag miatt: az elit már készül a katasztrófára?

Tudósok arra figyelmeztettek, hogy ha az elhaladó csillag csak 0,1 százalékkal elmozdítja a Neptunusz pályáját, az a Naprendszerünk többi bolygójának összeütközését okozhatja.

Valójában erről már évtizedek óta tudhatnak, és készülnek is egy B tervvel az emberiség felső 5%-ának kimentésére.

Végzetes kozmikus találkozás indíthatja be

A Monthly Notices of the Royal Astronomical Society című folyóiratban bemutatott kutatás szerint egy csillag elhaladása – ami viszonylag gyakori jelenség az univerzumban – elég lehet ahhoz, hogy a többi bolygó egymásnak csapódjon.

Hirdetés

Ha a Merkúr és a Jupiter perihéliuma – az a pont, amikor a bolygók a legközelebb érnek a Naphoz – fedi egymást, két lehetőség is bekövetkezhet.

A Merkúr kitörhet pályájáról, és vagy kilőhet a Naprendszerből, vagy ütközési pályára kerülhet a Vénusszal, a Nappal vagy a Földdel.

A világunk végét jelentheti

Ezek a változások több millió év alatt következnek be.

A kutatók mintegy 3000 alkalommal szimulálták a helyzetet és közel kétezer közül 26 végződött azzal, hogy a bolygók egymásnak csapódtak, vagy az Uránusz, a Neptunusz vagy a Merkúr teljesen kilökődött a Naprendszerből.

Az, hogy a csillagok elrepülése milyen szerepet játszik a bolygórendszerek fejlődésében, még mindig aktív kutatási terület.

A csillaghalmazban kialakuló bolygórendszerek esetén egyetértés van abban, hogy a csillagrepülések fontos szerepet játszanak, amíg a bolygók rendszere a csillaghalmazon belül marad

– mondta Garett Brown.

A világelit már tud róla?

Léteznek olyan konteók, melyek azt állítják, hogy a világelit már ténylegesen tud egy közelgő bekövetkező kataklizmáról.

Egyesek pedig odáig mennek ezekkel a kijelentésekkel, hogy azt mondják: a Nibiru, a sumerok által több ezer évvel ezelőtt megjósolt “halálbolygó”, vagy ahogy sokan hívják, Marduk-csillaga lesz ez a bizonyos objektum, ami előidézheti a katasztrófát.

Hirdetés

Állítólag a világelit évtizedek óta sejti, hogy ez be fog következni és mélyűri utazásra és emberi hibernációra képes kozmikus bárkákat építettek, amik a Föld széthullása esetén biztosítanák a fajunk túlélését.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!